Téli olimpia Hollandiában?
A 2030-as téli olimpiai játékoknak Franciaország ad otthont, de egyre nagyobb esély mutatkozik arra, hogy a gyorskorcsolya versenyeit a hollandiai Heerenveenben bonyolítják le. Miért pont ott? Mert a házigazdák nem hajlandók megépíteni egy új csarnokot, és már korábbam azzal számoltak, hogy olcsóbban megúszhatják egy külföldi besegítővel.
A 2030-as téli olimpiai játékoknak elméletileg a francia Alpok ad otthont, de ahogy egyre közelebb kerülünk időben a tényleges rendezéshez, úgy távolodunk el térben a francia Alpoktól, és mostanra eljutottunk odáig, hogy Franciaország határát is átléptük. Először maradtunk volna a környéken, az Alpoktól nem távolodtunk el túlságosan, mondhatni ott maradtunk a lábánál, hiszen Torino került szóba, a 2006-as ötkarikás játékok házigazdája. Szóval az észak-olaszországi nagyváros vállal(hat)ta volna magára a gyorskorcsolya versenyeinek megrendezését, mert az Oval Lingotto, ahol a 2006-os olimpián a gyorskorcsolyát rendezték, alkalmas lett volna a lebonyolításra. A 2030-as játékok központi helyszíne, Nice és Torino között 278 kilométer a távolság, míg a másik központi helyszínnek tekinthető Briançont mindössze 112 kilométer választja el Torinótól.
Mindkét távolság belefér az olimpiai eszmébe, ha létezik egyáltalán ez a fogalom, és valószínűleg csak kevesen morogtak volna, hogy egy kis külföldi segítségre is szükségük volt a franciáknak a játékok tökéletes lebonyolításához. Hát nem izgalmas az egész?!
Adott tehát a „csodálatos” és „varázslatos” Franciaország, amely az Amerikai Egyesült Államok után a második leggyakoribb házigazdája az olimpiai játékoknak, és a 2024-es párizsi kiadás után hat évvel, 2030-ban ismét megrendezheti a világ legnagyobb sporteseményét. Az amerikaiak a 2028-as Los Angeles-i és a 2034-es Salt Lake City-i olimpiát is számítva már a tizedik rendezésnél tartanak, míg a franciák a 2030-as téli változattal a hetediknél járnak. 2030. február 1. és 17. között Dél-Franciaország ad majd otthont a téli ötkarikás játékoknak, és hivatalosan a „Francia Alpok” fantázianév alatt bonyolítják le az eseményt. Merthogy a „Francia Alpok” nagyjából annyit tesz, mintha azt mondanánk, hogy az osztrák Alpok. Értjük, hogy miről van szó, még a térképen és a valóságban, térben, földrajzi értelemben is el tudjuk helyezni, de hogy pontosan hol kellene elhelyezni, Salzburgban, Innsbruckban, Stájerországban vagy valahol máshol, az nem eléggé világos. Lehetne Nice-Francia Alpok a hivatalos megnevezés, amivel már meghatároznánk a központi helyszínt, de nem, angolul French Alps, franciául Alpes françaises, magyarul francia Alpok – igen, kicsivel.
Jelenleg úgy tűnik, hogy négy területen csoportosulnak az olimpiai helyszínek, és öt olimpiai falut terveznek. A központi helyszín bizonyos értelemben Nizza lesz, az egyik falut is ide képzelik el, de lesz Briançonbsn, Bozelben, La Plagne-ban és Saint-Jean-de-Sixt-ben is. És nagyon úgy fest a helyzet, hogy ennél többre lesz szükség.
Mert a jégkorongtornát eredetileg Nice-ben rendezték volna meg, de jelen állás szerint ebből nem valósul meg semmi, hanem Lyon és Párizs lehet a két tényleges helyszín. Lyon 471, Párizs pedig 933 kilométerre fekszik Nizzától, vagyis további két olimpiai falu, ha úgy vesszük, de ez még nem minden, mert a gyorskorcsolyát egészen északra szerveznék ki, a Franciaországgal közös határral nem rendelkező Hollandiába. A kiszemelt Heerenveent 1450 kilométer távolság választja el Nice-től, és mivel az ott található Thialf nevet viselő, 12500 néző befogadására alkalmas csarnok a gyorskorcsolya Wembley-je, a 2030-as olimpia szervezői szerint ennél ideálisabb helyszínt aligha találhatnának, a sportág igazi ünnepe lehetne. És máris igyekeznek eladni az egészet: százkét évvel az 1928-as amszterdami nyári olimpia után Hollandia ismét ötkarikás játékokat rendezhet, a „nemzeti sportág” otthonául a heerenveeni Thialf szolgálna. Már az idei milánói-cortinai rendezés is az olimpia szétesését jelezte még a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) vezető tagjai szerint is a 400-450 kilométeres távolságokkal és a sok szétszórt olimpiai faluval, a 2030-as kiadás még ezt is felül fogja írni. Éljen az olimpia, illetve az olimpiai eszme!