2022. szeptember 2., 15:16

Taroltak a magyarok az első döntős napon

A magyar versenyzők kilenc arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet szereztek pénteken, a Szeged melletti Maty-éren zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság első döntős napján, amelyen 16 finálét rendeztek.

Magyar sikerek helye
A szegedi Maty-ér, a kajak-kenu fellegvára
Fotó: Facebook

A kellemetlen, esős idő ellenére nagyon sokan szurkoltak a hazai csapatnak a lelátón, a fiatal kajakosok és kenusok pedig alaposan meg is hálálták ezt.

A fiatalabb korosztályban világbajnok lett az Ozsgyáni Bence, Hidvégi Zalán, Hidvégi Hunor, Keller Gergő, illetve a Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Nemes Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka összeállítású kajaknégyes, továbbá ugyancsak 500 méteren a Kiss Ágnes, Molnár Csepke, valamint a Molnár Csanád, Juhász István kenupáros. A Szakács Botond, Samu Péter kajak kettes 1000 méteren aratott fölényes győzelmet.

A kvartettel első Kiskó 200 méter egyesben másodikként ért célba, ahogy a kenus Győre Panna is egy kilométeren. A férfiak kenu egyes 1000 méteres számában Ferencz Bulcsú az ötödik helyet szerezte meg.

Az U23-asoknál több olyan magyar is vízre szállt, aki már a felnőtt mezőnyben is letette a névjegyét. Ilyen Lucz Anna, aki egy hónapja, a kanadai felnőtt vb-n harmadik lett K-1 200 méteren, most pedig megnyerte a sprinttáv döntőjét. A Bragato Giada, Nagy Bianka kenus duó ugyancsak a harmadik nagy versenyén vesz részt egy hónapon belül, s a felnőtt vb-bronz, valamint Eb-ezüst után az olimpiai számban, 500 párosban aratott diadallal hazai pályán feltette a koronát a szezonjára. A tavalyi felnőtt vb-n bronzérmes, olimpikon Adolf Balázs ugyancsak győzött C-1 1000 méteren. Az idősebb korosztály negyedik magyar aranyát a Vajda Bence, Szántói Szabó Tamás kajak kettes szerezte 1000 méteren.

A Fojt Sára, Lucz Anna, Rendessy Eszter, Csikós Zsóka, illetve a Kurucz Levente, Tamási Zsombor, Balogh Gergely, Varga Ádám összeállítású kajak négyes egyformán második lett 500 méteren, Bragato pedig harmadikként ért célba 1000 egyesben. A Kollár Kristóf, Slihoczki Ádám kenupáros az ötödik helyet szerezte meg 500 méteren.
A vb-n 64 országból több mint 1100-an indulnak, köztük 57 magyar. A többi döntőt szombaton és vasárnap rendezik. A versenyre a belépés ingyenes.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.