Takács Boglárka a reményfutamba került 200 méteren
Takács Boglárka a reményfutamba került női 200 méteres síkfutásban vasárnap a párizsi olimpián.
A 22 éves sprinter 100 méteren pénteken megjavította saját országos csúcsát (11.10 mp) és bejutott az elődöntőbe, végül a 18. helyen végzett. Utána úgy fogalmazott, ami hiányérzete maradt 100-on, azt megpróbálja belerakni a 200-ba és ott is magyar rekordot dönteni. Tavaly 42 éves csúcsot írt át (22.77 mp), majd idén májusban 22.71-re javította.
A Honvéd atlétája a hármas pályán jól futotta meg az első százat, a célegyenesbe fordulva úgy tűnt, van esélye továbbjutó helyen végezni, végül azonban többen lehajrázták és 23.16 másodperccel hatodik lett.
Az előfutamból a szombaton 100-on olimpiai bajnok Julien Alfred meggyőző teljesítménnyel, 22.41-gyel lépett tovább és jelezte, hogy ezen a távon is éremesélyes. Főleg úgy, hogy Shericka Jackson, aki tavaly a budapesti vb-n minden idők második legjobbját futotta 21.41 másodperccel, visszalépett. Ami újabb csapás a jamaicaiaknak, hiszen 100 méteren a háromszoros ötkarikás aranyérmes Shelly-Ann Fraser-Pryce nem tudott rajthoz állni sérülés miatt, így a karibi ország 1988 óta először dobogós helyezés nélkül maradt a számban.
Vasárnap a magyarok közül Gyurátz Réka a női kalapácsvetés selejtezőjében lesz érdekelt, délután Molnár Attila is bemutatkozik 400 méteren, majd 20.30-tól következik a férfi kalapácsvetés döntője Halász Bencével.