2019. február 12., 18:40

Szöullal pályázik déli részről a két Korea

A Dél-koreai Sport és Olimpiai Bizottság (KSOC) a főváros Szöult választotta ki pályázó városnak a 2032-es nyári olimpiára, melyért az észak-koreai ötkarikás szervezettel közösen száll majd versenybe.

szenegal-olimpia.jpg
Fotó: Archívum

Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.biz szakportál információja szerint a KSOC-nak Szöul és az ország második legnagyobb városa, Puszan közül kellett választania, s a szavazáson 49-ből 34-et a főváros kapott. Puszan az ülésen azt is felvetette, hogy a két város közösen lehetne pályázó, ám a bizottság ezt elutasította.

A Koreai NDK és a Koreai Köztársaság így minden bizonnyal Szöullal és az északi főváros Phenjannal jelentkezik majd a 2032-es játékokért. Az erre vonatkozó írásos szándéknyilatkozatát pénteken, lausanne-i látogatása során adja majd be a két ország közös küldöttsége a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.

Az együttes kandidálási szándékot szeptember 19-én jelentették be, azután, hogy Kim Dzsong Un, a Koreai NDK vezetője és Mun Dzse In, a Koreai Köztársaság elnöke csúcstalálkozón egyeztetett egymással.

A felek akkor abban is megállapodtak, hogy a két ország "közösen vesz részt" nemzetközi versenyeken, köztük a 2020-as tokiói olimpián. Az ötletet egy héttel korábban Do Dzsong Hvan dél-koreai sportminiszter vetette fel, amikor lehetségesnek nevezte egy közös koreai pályázat benyújtását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.