2019. július 2., 14:30

Szombaton másodszor Görgői vadulós

2019. július 6-án, szombaton második alkalommal rendezik meg a Görgői vadulós elnevezésű kerékpárversenyt Tornagörgőn.

Görgői vadulós kerékpárverseny
Galéria
+7 kép a galériában

Az Eleventum Polgári Társulás azzal a céllal hívta életre az amatőr hegyikerékpár-versenyt, hogy megmutassa a Szlovák-karszt természeti szépségeit, amelyeket a versenyzők megcsodálhatnak Tornagörgő, Szádalmás, Szádelő és Körtvélyes közelében. Három pályán lehet indulni.

A Fekete 50 nevű 50 km hosszú, technikai felkészültséget és fizikai állóképességet is igényel,

s a karszt olyan részén is keresztülhalad, ahol egyébként nem lehet engedély nélkül biciklizni. Ennek rövidített változata a Piros 20, amely a tapasztalt kerékpárosoknak és a kezdőknek is vonzó lehet. A legrövidebb, Kék 10 / FAMILY nevű pálya a kezdők és családok számára ajánlott.

Fotó:  Fábián Gergő

Tegdes Tamás, az Eleventum Polgári Társulás alelnöke lapunknak elmondta,

a verseny a profiktól az amatőrökig mindenki számára nyújtani tud valamit.

Nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a rendezvény ne csak a versenyzőknek, hanem az egész családnak érdekes legyen. A legkisebbeket mini biciklipálya és ugrálóvár várja, de lesz tűzoltó-bemutató és más kísérőprogramok is, akik pedig aktívabban szeretnének pihenni, elsétálhatnak a görgői vízeséshez vagy a helyi tóhoz, ahol kilátóból, madárlesből csodálhatják a kilátást. „Az Eleventummal az is a célunk, hogy rávegyük az embereket a mozgásra, s közben rádöbbenjenek, mennyi szépséget tud nyújtani ez a környék” – magyarázta.

A verseny ötlete is onnan ered, hogy

minél szélesebb körben be akarták mutatni a szépségeit annak a tájnak, amely egyébként biciklis szempontból nagyon jó adottságokkal rendelkezik.

„A versenyen keresztül az ember kap egy ízelítőt abból, hogy milyen is ez a régió, a Szlovák-karszt. A rozsnyói régió el van kicsit hanyagolva, elfeledve, közben nagyon sok szép dolgunk van, amivel lehetne mit kezdeni” – emelte ki Tegdes Tamás.

Tavaly, a verseny elő évfolyamán 190-en vettek részt, az ország számos kerékpáros klubjából érkeztek érdeklődők.

Az idén sokan visszatérnek. Eddig száznál többen regisztráltak – van magyarországi és ukrajnai jelentkező is, tehát nemzetközi lett a verseny –, de a szervezők szerint az utolsó napokban általában jelentősen megnövekszik az érdeklődés. A versenyzők kapnak egy biciklis üveget a verseny logójával, egy fából készül emlékérmét, a célban pedig meleg ételt és italt, emellett a verseny alatt frissítőpontok várják majd őket. A legjobbakat egyedi serlegekkel, érmekkel jutalmazzák.

Tegdes Tamás végezetül elmondta, mivel ez egy amatőr verseny, sok fejtörést okozott az időpont kiválasztása, hogy ne essen egy napra más, pontozott versenyekkel.

A rendezvénnyel hagyományt akarnak teremteni, s az a céljuk, hogy bekerüljenek a pontozott versenyek sorába

– ennek érdekében az idén már profi időmérő rendszert alkalmaznak –, egyúttal „feltegyék Görgőt a térképre”. „Aki eljön, az úgy menjen el, hogy azt mondta, versenyeztem egy jót, szép helyen voltam, jól töltöttem egy napot, egy olyan helyen, ahová érdemes visszajönni” – fogalmazott.

A versenyre annak honlapján vagy a helyszínen lehet nevezni.

Görgői vadulós kerékpárverseny
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.