2018. augusztus 5., 12:40

Szilágyi harmadik, Kapás negyedik legjobb idővel elődöntős

Női 200 méter pillangón két magyar, Szilágyi Liliána és Kapás Boglárka is az elődöntőbe jutott az úszók Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságának vasárnapi versenynapján.

szilagyi-liliana-uszas.jpg
Fotó: MTI
A délelőtti programot a magyarok közül Verrasztó Dávid nyitotta 200 méter vegyesen: a 400-on címvédő és világbajnoki ezüstérmes 2:00.94-es eredménnyel futamában ötödik lett, összesítésben a 15. idővel jutott az elődöntőbe.

"Ez nem volt a leggyorsabb, bízom benne, hogy később jobb lesz, és a négyszázra minden összeáll majd" - nyilatkozta a 29 éves versenyző.

Női 200 méter pillangón három magyar indult: közülük elsőként Jakabos Zsuzsanna állt rajtkőre, 2:09.46 perccel elsőként csapott célba. Őt Kapás Boglárka követte, aki 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok volt, de a repertoárjába csak nemrég vette vissza ezt a számot: végül 2:09.29-es idővel második lett futamában. Utána a két éve ezüstérmes Szilágyi Liliána következett, s 2:09.02-vel lett a legjobb magyar. Szilágyi a harmadik, Kapás a negyedik idővel ment tovább, Jakabosé volt az ötödik legjobb teljesítmény, de a szabályok miatt ő már nem indulhat az elődöntőben.
Jó, könnyed úszás volt, de azért nem volt egyszerű, mert a két másik magyar lány szeretett volna bekerülni, és tudtam, hogy ők jól fognak úszni" - mondta Szilágyi.

Kapás Boglárka arról beszélt, hogy éjszaka megpróbált túllenni azon a csalódottságon, amit a szombati 800 gyors döntője okozott neki, ott ugyanis címvédőként ötödik lett.

Számítottam rá, hogy mindketten jól fognak úszni. Így a nyolcszáz másnapján ez egy nagyon korrekt idő, most fizikailag kell összeszednem magam, lelkileg muszáj volt egyetlen éjszaka alatt" - értékelt. - "Örülök, hogy továbbjutottam, ez volt az első nagy lépés. Ha bekerülök a döntőbe, akkor nagyjából kihozom a maximumot ebből a számból."

A kisebb könyöksérüléssel küszködő Bohus Richárd 100 méter háton 54.85 másodperccel a 15. helyen jutott tovább, Telegdy Ádám végül nem ugrott medencébe.
A nevezési listán még rajta volt, végül a magyar küldöttség eddigi egyetlen érmét szerző Késely Ajna - aki 800 méter gyorson lett második szombaton - a "nagyobb célok" miatt nem állt rajthoz 200 méter gyorson, akárcsak Verrasztó Evelyn.

Férfi 200 méter mellen Horváth Dávid 2:11.85 perces teljesítménnyel - egyéni legjobbjától kevesebb mint egy másodperccel elmaradva - a 14. helyen jutott az elődöntőbe.

A délelőtti program zárásaként a férfiak 4x200 méteres gyorsváltóinak selejtezőit rendezték: a Holló Balázs, Teledy Ádám, Grátz Benjámin, Biczó Bence összeállítású staféta 7:18.19 perces idővel futamában csak az ötödik lett, s összesítésben a kilencedik helyen zárt, azaz éppen lemaradt a döntőről.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.