2024. augusztus 27., 17:35

Szerdán rajtol Párizsban a XVII. paralimpia

Az augusztus 11-én véget ért olimpia után 17 nappal szerdán kezdődik és jövő vasárnapig tart a paralimpia Párizsban.

Paralimpia 2024 Párizs logo
Fotó: TASR/AP
A paralimpia - amelynek először ad otthont a francia főváros - a fogyatékkal élő emberek számára rendezett legismertebb nemzetközi sportverseny, amely az olimpiai játékok mintájára jött létre (a siketlimpia és az értelmi fogyatékosok speciális olimpiája nem tartozik a paralimpiához.)

A paralimpia kifejezést, amelyet hivatalosan először az 1988-as szöuli játékokon használtak, eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az olimpia szavak összetételével alkották meg. Később az előtagot a görög para (hasonló) szóval helyettesítették, utalva az ép versenyzőkével egyenrangú, párhuzamos játékokra. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) 2001-ben állapodott meg abban, hogy 2012-től mindig két héttel a nyári olimpiai játékok után, annak versenyhelyszínein rendezik meg a paralimpiát.

A párizsi lesz a XVII. paralimpia.

A seregszemlén közel 180 ország 4400 sportolója verseng majd 22 sportágban - atlétikában, asztaliteniszben, bocciában, cselgáncsban, csörgőlabdában, erőemelésben, evezésben, íjászatban, kajak-kenuban, kerékpárban, ötfős fociban (látássérültek labdarúgása), lovassportban, kerekesszékes kosárlabdában, kerekesszékes rögbiben, kerekesszékes teniszben, kerekesszékes vívásban, sportlövészetben, tekvondóban, tollaslabdában, triatlonban, úszásban és ülőröplabdában. A különböző sérültségi kategóriák miatt 549 számban tartanak majd eredményhirdetést. Hasonlóan az olimpiához, a mostani paralimpia is bekerül majd a történelemkönyvekbe a nemek közötti egyenlőség miatt: a nők rekordot jelentő 236 számban versenyeznek és a női résztvevők száma minden eddigit meghaladó lesz.

A versenyek a szerdai megnyitó után - amelyet a Concorde téren és Champs-Elysées-n rendeznek várhatóan 65 ezer néző előtt - csütörtökön kezdődnek és a jövő vasárnapi záróceremóniát megelőzően érnek véget.

A magyar színeket 39 versenyző képviseli, a csapat létszáma nagyobb, mint három éve, Tokióban és minden olyan sportágban - úszás, vívás, atlétika, asztalitenisz, kajak-kenu, erőemelés, triatlon, íjászat, sportlövészet, kerékpár - indul sportoló, amelyben a japán fővárosban is. Lesz három olyan sportág, amelyben a legutóbbi játékokra nem jutott ki magyar versenyző: Fonyódi Ildikó lovaglásban, Burányi Flóra cselgáncsban, Szabó Alexandra és Nagy  Vivien bocciában szerzett kvótát. Magyarország lovaglásban 2004-ben, bocciában 2012-ben, dzsúdóban pedig 2016-ban volt ott legutóbb a paralimpián.

Az összes, jelenleg aktív magyar paralimpiai bajnok indul  Párizsban:

Illés Fanni, Bianka Pap és Konkoly Zsófia úszásban, Ekler Luca atlétikában, Veres Amarilla kerekesszékes vívásban, Pálos Péter asztaliteniszben, Kiss Péter Pál pedig kajak-kenuban próbálja majd megvédeni a címét. A csapat több mint negyede, tíz versenyző újonc, Molnár Nikoletta, Boldizsár Dalma, Hotz Csenge, Mocsári Bence, Fonyódi Ildikó, Szabó Alexandra, Nagy Vivien, Luterán Petra, Rescsik Csaba és Kiss Tibor most először vesz részt paralimpián.

Magyarország mindhárom fogyatékossági ágban képviselteti magát, azaz lesz látásában, mozgásában és értelmi képességeiben gátolt sportolója is a francia fővárosban. A magyar csapat szlogenje: „Együtt erősebben, mint valaha!”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.