2018. szeptember 9., 17:08

Szép eredmények születtek a 7. PIKO Bike Maratonon

Szeptember 9-én a hagyományos helyszínről, a komáromi Apáli csárdától rajtolt és ugyanott, a Holt-Vág partján is ért véget a 7. PIKO Bike Maraton nemzetközi kerékpárverseny. A közel kétszáz versenyző részvételével megvalósult viadal kulisszatitkairól és szép eredményeiről Kovács Kamil főszervező, a helyi Polgár utcai PIKO kerékpárbolt tulajdonosa tájékoztata portálunkat.

PIKO maraton
Fotó: Graszl János

„A Nyitra Megyei Önkormányzat és Komárom Város, valamint több szponzor támogatásával vasárnap hetedik alkalommal rendeztük meg nagyszabású PIKO Bike Maraton kerékpárversenyünket. E nemzetközi megmérettetésen minden évben kétszáz körüli versenyző több kategóriában, nemek és életkor szerinti elosztásban szállt nyeregbe. Idén összesen 188 biciklis rajtolt, a komáromiakon kívül többek között szerediek, breznóbányaiak, pozsonyiak, budapestiek, tatabányaiak... Javarészük minden évben visszatér, de mindig akadnak új versenyzők is. A legidősebb bringás a 81 éves komáromi Csaplár Árpád, a legfiatalabb pedig a 8 éves Gergely Zsófia volt.

Külön kategóriában indultak az úti- és a terepbringások. Közülük az útibringásoknak a választható 47 vagy az 57, a terepbringásoknak az 55, a fekvőbicajosoknak, vagyis a „rekusoknak“ pedig ugyancsak a 47 kilométeres távot kellett megtenniük. Ahogy az előző években, úgy idén is a rajt és a cél a Holt-Vágnál levő Apáli csárdánál volt. Onnan előbb a Gúta felé vezető kerékpárúton, visszafelé pedig a Vág folyó túlsó partján kell visszatekerniük.

Kategóriánként és korcsoportonként az oklevélen kívül az 1-3. helyezett érmet, a 7 abszolút győztes pedig kupát kapott. „Az abszolút győztes azt jelenti, hogy korcsoporttól függetlenül, a nők és a férfiak közül ki a leggyorsabbak az említett háromféle távon. Az egyes teljesítményeket ugyanaz a profi időmérőcsapat bírálta el, akiket már az előző években is meghívtunk. Minden rajtszám tartalmazott egy chipet, tehát nem stopperórás időmérésre került sor“ – magyarázta. 

Továbbá sok tárgyi jutalmat osztottak ki tomboladíjként. „Minden versenybe nevező személyt egy-egy ingyenes tombolajeggyel ajándékoztunk meg. Tombolákat pedig rajtuk kívül a helyszínen szurkoló érdeklődők is kaphattak. A fődíj egy márkás kerékpáros nadrágot és bukósiakot is tartalmazó felszerelés volt.“

A főszervező megígérte, hogy jövőre folytatás következik: „Úgy tervezzük, hogy 2019 szeptemberének első hétvégéjén ismét e közkedvelt helyszínen rendezzük meg a 8. PIKO Bike Maratont“.

A 47 kilométeres távon a nők közül a komáromi Csiba Emese (1 ó 31 p 15 mp), a férfiak közül pedig a szintén helybeli Csintalan Miklós (1 ó 17 p 59 mp) végzett az élen.

Az ugyanilyen hosszú távon a fekvőbringások közül a zsámbéki Rainer Ferenc (1 ó 23 p 06 mp) győzött. E kategóriában női abszolút győztes nem lett.

Az 57 kilométeres távon a legjobb teljesítményt nyújtó hölgy a budapesti Botka Barbara (1 ó 34 p 48 mp), a leggyorsabb férfi pedig a tatabányai Moravek Lajos (1 ó 20 p 42 mp) lett.

A terepbringások 55 kilométeres szakaszán leggyorsabb nőnek a komáromi Farkasová Sylvia (1 ó 59 p 17 mp), leggyorsabb férfinek pedig Szabó Roland (1 ó 30 p 45 mp) bizonyult.

A további díjazottak névsora a www.raceresult.sk oldalon tekinthető meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.