2024. március 23., 20:30

Szatmári András aranyérmes

Szatmári András aranyérmet nyert szombaton a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupán.

Első világsikere
Szatmári Tamás kardvívó
Fotó: Facebook

A budapesti viadal pénteken a selejtezővel kezdődött meg a BOK Csarnokban, a fegyvernemi rekordnak számító 267 fős mezőnyben 26 hazai vívó indult. A háromszoros olimpiai bajnok, tavaly és tavalyelőtt ugyanitt győztes Szilágyi Áron a világranglista másodikjaként kiemelt volt, akárcsak a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári, a nemzetközi rangsor 14. helyezettje. A selejtezőből a magyarok közül hatan csatlakoztak hozzájuk.

Szombaton Szatmári kiemelkedően vívott. Dallos Benedeket magabiztosan győzte le, majd az olasz Dario Cavalierét két, az egyiptomi Ziad el-Szisszit öt tussal múlta felül. Aztán a negyeddöntőben úgy nyert 15-14-re Sebastien Patrice ellen, hogy 11-14-ről kellett fordítania a 8-8-nál bokasérülés miatt ápolásra szorult francia ellenfelével szemben.

Az elődöntőben a török Enver Yildirimmel csapott össze az emelt páston és szoros kezdés után látványos tusokkal fölényes, 15-7-es győzelmet aratott. A fináléban sem tört meg a lendülete, rákényszerítette akaratát a 2019-ben, Budapesten vb-bronzérmes olasz Luca Curatolira, akinél 15-10-re bizonyult jobbnak.

Szatmárinak eddig a 2016-ban, Győrben kiharcolt harmadik helye volt a legjobb eredménye a Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupán.

A legjobb 16-ig jutott a tavaly világbajnok magyar csapat másik alapembere, Gémesi Csanád, aki közel volt ahhoz, hogy negyeddöntős legyen. A 2019-ben vb-győztes dél-koreai Oh Szangukkal szemben sokáig vezetett, 13-11 után azonban ellenfele 15-13-ra fordított.

Szilágyinak ezúttal nem sikerült a végjátékba jutnia, egy magabiztos győzelem után kikapott az olasz Giovanni Repettitől, pedig volt olyan szakasza az ütközetüknek, amikor több tussal vezetett ellene.

Az egyéves olimpiai kvalifikációs időszaknak ez az utolsó szakági versenye. A magyarok korábban csapatban szereztek kvótát, ami egyéniben is három helyet garantál a párizsi mezőnyben.

A végeredmény: 1. Szatmári András, 2. Luca Curatoli, 3. Ali Pakdaman és Enver Yildirim, ...16. Gémesi Csanád, 17. Szilágyi Áron, ...23. Tóth Bertalan, ...29. Rabb Krisztián, ...52. Dallos Benedek, ...60. Bányay Endre Marcell, ...63. Péch Miklós
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.