2018. május 24., 11:22

Szabó Ágnes ismét világbajnok fekvenyomásban

A finnországi Vantaa városában megrendezett fekvenyomó vb-n – a tavalyi Világjátékokat is megjárt – Szabó Ágnes világbajnoki címet nyert, Nyers Mónika és Palágyi Zsanett pedig bronzérmes lett. A vb-n a legrangosabb, nyílt kategória mellett az utánpótlás és a masters korosztályokban is rendeztek versenyeket. A 38 ország 570 sportolóját felvonultató eseményen a 17 fős magyar válogatott összesen 11 érmet szerzett.

szabo-agnes-eroemeles.png
Fotó: archívum
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtószolgálatának csütörtöki tájékoztatása szerint a 84 kilogramm feletti nők mezőnyében Szabó a zavaró körülmények ellenére lett - 2016 után ismét - világbajnok. A magyar versenyző felszerelése nem volt teljesen rendben, és csak a külföldi sporttársaktól kapott segítség után tudta megkezdeni a küzdelmet. Szabó könnyedén teljesítette a 140 kilogrammos kezdőfogást, majd 145-tel bebiztosította az aranyérmet és végül 147,5 kilóval új Európa-csúcsot ért el.

Nyers az 52 kilogrammos mezőnyben, Palágyi pedig a 63 kilósok között lett harmadik.

A junioroknál Véró Alex a dobogó legfelső fokára állhatott fel, akárcsak az ifjúságiak között Balog Nátán. Utóbbiaknál Szabó Lili és Paranai Laura a második helyet szerezte meg. A masters kategóriában Cserna János és Eisensehr Evelin arany-, Schauer Kornél és Petróczky Magdolna ezüstérmet nyert. 

Az öt arany-, négy ezüst- és két bronzérem kiemelkedő szereplésnek számít. A fekvenyomók így még nagyobb várakozással tekintenek az augusztusi franciaországi Eb-re, ahol abban bíznak, hogy az európai mezőnyben még több sikert érnek el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.