2020. július 12., 16:13

Sosem látott tömegbaleset egy magyar kerékpárversenyen

Óriási tömegbukás volt az 1. Gella Kupán, rögtön a rajt után az első körben a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben. A körülbelül 200 fős elit férfi és női + u19 és master férfi mezőny az első körben a nyolc százalékos lejtmenetben esett el 70km/h-as sebességnél – számolt be a velo.hu Facebook-oldala. A versenyzők közül többen a szervezőket hibáztatják, nagy sebességgel csúsztak egymásba az amatőr és a profi kerékpárosok a lejtőn. Facebook-oldala. A versenyen indulók beszámolói szerint legalább 20 ember súlyosan megsérült.

Tömeges kerékpárbaleset
Illusztráció
Fotó: Archívum
Sok versenyen láttam bukást, de itthon hasonlót se. Az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm. Vér mindenhol, törött bringák tömkelege. Szerintem kb. 50-en elestünk. Én is a patakmederbe zuhantam, megúsztam zúzódásokkal és egy ripityára tört sisakkal. A mentőautók és mentő helikopterek folyamatosan dolgoznak. Remélem, nagyon súlyos balesete senkinek nem lett. Ez a magyar kerékpársport egyik fekete napja"

– mondta Szilasi Lászlo – a velo.hu alapítója, a verseny egyik indulója, aki szintén bukásba keveredett.

A versenyen indulók beszámolói szerint legalább 20 ember súyosan megsérült, de ennél sokkal több sérült lehet. Rengeteg mentős érkezett a helyszínre. A versenyzők közül többen a szervezőket hibáztatják, nagy sebességgel csúsztak egymásba az amatőr és a profi kerékpárosok a lejtőn.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.