2024. június 5., 12:20

Sikeres atlétikai Eb vár a magyarokra?

Ötvenkilenc atlétával vesz részt Magyarország a római atlétikai Európa-bajnokságon. Június 7-től 12-ig tart a huszonhatodik kontinensviadal, a magyar csapat rekordlétszámú lesz, az időpont furcsasága mögött – szerdán fejeződik be – pedig a labdarúgó-Eb-t keressük. Mindenki a nyári olimpiai játékokra időzít, de egy ekkora eseményt nem lehet félvállról venni.

Atlétika
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Negyvenhét versenyszámban avatnak majd győztest, és ha azon töprengünk, vajon melyik ország lesz a legsikeresebb az Európa-bajnokságon, akkor a múltból indulhatunk ki, az utolsó négy eseményen háromszor a britek, egyszer a lengyelek végeztek az éremtáblázat élén. Olaszország harmadik alkalommal ad otthont kontinensbajnokságnak, rögtön az elsőt, 1934-ben Torinóban rendezték meg, majd 1974-ben Róma fogadta a földrész legjobbjait, és ahogy akkor, ezúttal is az Olimpiai Stadionban zajlanak a versenyek. Ami mindkét korábbi olasz rendezésű Eb-vel kapcsolatban elmondható, hogy a németek zsebelték be a legtöbb aranyat kilencven és ötven évvel ezelőtt is – 1974-ben a keletnémetek –, viszont az elsőn a finnek kettővel több érmet szereztek. A történelemhez hozzátartozik az is, hogy a magyarok Torinóban 2 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzot szereztek, ezzel a negyedik helyen végeztek az éremtáblán, míg Rómában már csak 1 arany jutott a mieinknek. Azt az egyet Bruzsenyák Ilona szerezte meg, aki a csehszlovák színekben induló, csallóközi Kucman Évát előzte meg.

Számíthatunk-e ilyen magyar siker(ek)re a 2024-es római atlétikai Európa-bajnokságon? Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke szerint igen, Halász Bencében látja a leendő dobogóst.

A huszonhat éves kalapácsvető kétszeres világbajnoki bronzérmes (Doha 2019, Budapest 2023), a kontinensviadalokról szintén két dobogós helyezése van (bronz, Berlin 2018; ezüst, München 2022). A két évvel ezelőtti müncheni Eb-n Halász melletti további két magyarnak is összejött az érem. Kozák Luca országos csúccsal lett ezüstérmes 100 méter gáton, Madarász Viktória pedig 35 kilométeres gyaloglásban szerzett bronzérmet. A MASZ elnöke úgy gondolja, hogy a párizsi olimpián 25-30 magyar atléta vehet részt.

Az ötvenkilences részvételi létszám rekordnak számít magyar szempontból az Eb-k történetében. A 2014-es zürichi Eb-n huszonöt, a 2016-os amszterdami kontinensbajnokságon harminckettő, a 2018-as berlini viadalon harminchárom, a 2022-es  münchenin negyvenhat atléta képviselte Magyarországot.

Az ötvenkilenc atlétából huszonhárom sprint- és gátfutó, és ötből három váltóban rajthoz állnak a magyarok is (a női 4x100-as  és 4x400-as, a férfiak a 4x400 méteres váltóban). A legjobb magyar atléták közül mindenki elutazik Rómába. Halász Bencén kívül Kozák Luca, a néhány nappal ezelőtt 100 és 200 méteren is országos csúcsot futó Takács Boglárka, a fedett pályás világbajnokságon 400 méteren ötödik helyen végző Molnár Attila, ahogy Madarász Viktória is gyaloglásban. A magyar csapat nagyjából a tizedik legnépesebb küldöttséggel vesz részt a római Eb-n, a legnépesebbel természetesen az olasz csapat rendelkezik, majdnem 120 fős. Az orosz és a fehérorosz alakulat a háború miatt nem vehet részt a bajnokságon, ezzel együtt legalább 1600 sportoló jut majd lehetőséghez, kicsivel több férfi, mint nő. Az Európa-bajnokság egyik érdekessége lesz, hogy a maratoni táv helyett félmaratonin versenyeznek majd az atléták.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.