2019. július 10., 12:40

Serena Williams pszichológushoz járt a tavalyi US Open után

A 23-szoros Grand Slam-győztes teniszező, Serena Williams egy magazinnak adott interjúban bevallotta, hogy a tavalyi US Open elveszített döntője után pszichológushoz járt.

Serena Williams
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: TASR/AP

„Elkezdtem pszichológushoz járni, mert válaszokra volt szükségem. Bár úgy éreztem, javul a helyzet, nem álltam készen arra, hogy ismét teniszütőt ragadjak” - mondta személyes hangvételű nyilatkozatában a Harper's Bazaar nevű internetes oldalon a 37 éves világsztár.

„Miért van az, ha a nők szenvedélyessé válnak, akkor érzelmileg túlfűtöttnek, őrültnek és irracionálisnak bélyegzik meg őket?” - tette fel a költői kérdést Williams, aki hozzátette, azóta elnézést kért akkori ellenfelétől, a japán Oszaka Naomitól.

Fotó:  TASR/AP

„Beláttam, ez az egyetlen módja a továbblépésnek. Bocsánatot kellett kérnem attól az embertől, aki ezt a leginkább megérdemelte” - utalt arra az amerikai teniszező, hogy viselkedésével tönkretette riválisa pályafutásának első igazán nagy pillanatát: amikor Oszaka átvette a győztesnek járó serleget, az amerikai közönség pfujolással adott hangot nemtetszésének.

„Naomi válasza könnyeket csalt a szemembe” - elevenítette fel a tavalyi történéseket Serena Williams, akinek Oszaka azt írta: harcoljon azért, amiben hisz.

A korábbi világelső amerikai játékos a tavalyi US Open fináléjának második szettjében összeveszett Carlos Ramos vezetőbíróval, aki büntetőponttal sújtotta azok után, hogy előbb tiltott edzői utasítást kapott, majd az ütőjét is összetörte. Később egy térfélcserénél a játékvezető megsértéséért Williams újabb intést kapott, a pályán pedig megjelent a tornaigazgató is, heves vita alakult ki, és a meccs 4:3 helyett egy büntetőgémmel 5:3-ról folytatódott.

Fotó:  TASR/AP

Oszaka végül 6:2, 6:4-re nyert, pályafutása első Grand Slam-tornagyőzelmét aratva.

Serena Williams a találkozó után nem fogott kezet Ramosszal, akit tolvajnak nevezett, tetteiért pedig összesen 13 155 fontos pénzbüntetést kapott.

Fotó:  TASR/AP

Serena Williams
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.