2019. április 15., 06:26

Sagannak majdnem sikerült a címvédés a világ legnehezebb klasszikusán

Az országúti kerékpárosok legrangosabb klasszikusa volt soron vasárnap, a 117. Párizs-Roubaix-t a belga Philippe Gilbert nyerte. A Deceuninck-Quick-Step versenyzője sprintben előzte meg a német Nils Polittot az utolsó métereken. Peter Sagan címvédőként a legnagyobb esélyesnek számított, a végére azonban elfogyott az ereje, az ötödik helyen ért célba.

Gilbert
Fotó: TASR/AP

Az öt monumentum közül a harmadik, az 1896 óta megrendezésre kerülő Párizs-Roubaix elsősorban a macskaköves szektorairól híres. Idén 29 ilyen szakasz tarkította a 257 kilométeres távot, vagyis 54,5 kilométer hosszú, különböző formájú, éles kockakövekből álló rész, amely a verseny 21%-át jelenti. A 300-tól 3 700 méterig terjedő szektorokat nehézségük alapján egytől ötöig csillagozzák. A három legdurvább szakasz ötös erősségű, köztük a legendás Arenberg, illetve a Mons-en-Pévèle és a Carrefour de l'Arbre. Az évtizedek óta már a Párizstól 85 kilométerre fekvő Compiègne-ből induló peloton a belga-francia határ felé veszi az irányt, és az első világháború frontvonalain halad át. Innen kapta a sok közül a legismertebb becenevét, az „észak poklá”-t, amely a nagy háború utáni helyzetről fest elég érzékletes képet.

A belgák úgy vágtak neki az idei versenynek, hogy tavasszal még egyetlen győzelmet sem arattak valamelyik egynapos klasszikuson. A mezőny széllel szemben tekert, és fokozatosan morzsolódott le a huszonöt csapatba tömörülő 175 fős peloton. A 2 300 méteres Arenberg erdejébe 165 kilométernél a belga Greg Van Avermaet tekert be elsőként, és a honfitársa, Stijn Vandenbergh jött ki belőle az élen. Az esélyesek közül a Jumbo-Visma háromszoros ciklokrossz-világbajnoka, a szintén belga Wout Van Aert itt került először bajba, leszakadt a legjobbaktól, majd az Arenberg után jókorát bukott a sima aszfalton az egyik kanyarban. Tetemes hátrányra tett szert, de egyedül tekerve is ledolgozta a bőven egy perc feletti távolságot. A norvég Alexander Kristoff hamar elszállt, és a sokáig a mezőnyt vezető CCC Team, élen az olimpiai bajnok Van Avermaettal, ugyancsak lemaradt idővel.

Ötven kilométerrel a cél előtt elszakadt a többiektől a négy belgából, egy szlovákból és egy németből álló hatos. Philippe Gilbert és Yves Lampaert, Sep Vanmarcke, Wout Van Aert, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújtott, Peter Sagan és Nils Politt. A hatos előnye egy perc körül mozgott, az üldözők képtelelenek voltak csökkenteni a lemaradásukat. Ekkor már szinte biztosnak tűnt, hogy közülük kerül ki a győztes. Huszonhárom kilométerre a céltól pedig Gilbert lépett oda a pedálra, Sagan és Politt bírta a tempót, a belgák többsége viszont feladta. A 3-as szektornál, Grusonnál, valahol 243 kilométernél Gilbert és Politt elléptek Sagantól is, aki elfogyott az erejével, és az utolsó 14 kilométert együtt tekerte le a páros. A roubaix-i velodromba is kettesben érkeztek meg, Gilbert előreengedte a németet, ezzel ő támadhatott, és végül sprintben megelőzte a több mint tizenegy évvel fiatalabb ellenfelét. Gilbert csapattársa, a belga bajnok Lampaert lett a harmadik, Sagan a végét már kiengedte, ötödikként zárt.

Gilbert csupán harmadik alkalommal állt rajthoz a Párizs-Roubaix-n, hiába a négy győzelem az öt monumentum valamelyikén. Flandriában 2017-ben diadalmaskodott, a Liège–Bastogne–Liège-en 2011-ben, Lombardiában 2009-ben és 2010-ben. A teljes ötöshöz hiányzik még a Milánó-Sanremón aratott győzelem. 

Párizs-Roubaix, 257 kilométer, Compiègne-Roubaix: 1. Philippe Gilbert (belga) Deceuninck-Quick-Step 5:58:02 óra, 2. Nils Politt (német) Katusha-Alpecin – azonos idővel, 3. Yves Lampaert (belga) Deceuninck-Quick-Step +13 mp, 4. Sep Vanmarcke (belga) EF Education First +40 mp, 5. Peter Sagan (szlovák) Bora-Hansgrohe +42 mp, 6. Florian Sénéchal (francia) Deceuninck-Quick-Step +47 mp, 7. Mike Teunissen (holland) Jumbo-Visma +47 mp, 8. Zdeněk Štybar (cseh) Deceuninck-Quick-Step +47 mp, 9. Evaldas Šiškevičius (litván) Delko-Marseille Provence +47 mp, 10. Sebastian Langeveld (holland) EF Education First +47 mp … Juraj Sagan (szlovák) Bora-Hansgrohe – nem ért célba

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.