2023. december 5., 16:08

Rövidpályás úszó Eb: Jakabos és a váltók döntőt úsznak a keddi nyitónapon

Jakabos Zsuzsanna 400 méter vegyesen, valamint a férfi és a női 4x50 méteres gyorsváltó is érdekelt lesz az Otopeniben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság keddi nyitónapjának döntőiben.

úszás
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A délelőtti előfutamok során az Eb első versenyszámában, női 400 méter vegyesen rögtön három magyar szerepelt. Elsőként a 15 esztendős Jackl Vivien ugrott vízbe, ő tavaly nyáron éppen ebben a medencében nyert junior Európa-bajnoki bronzérmet. A fiatal magyar versenyző egyéni legjobbját (4:40.03 perc) megközelítve, 4:41.12-vel futamában a hatodik lett, összesítésben pedig a tizedik helyen zárt.

Nagyon jó érzés volt újra ebben a medencében úszni, annak pedig külön örülök, hogy így délelőtt meg tudtam közelíteni a legjobbamat

- nyilatkozta az MTI-nek Jackl.

A második előfutamban kapott helyet a női mezőny korelnöke, a 34 esztendős Jakabos Zsuzsanna, aki már 2005-ben, Triesztben is indult a rövidpályás Eb-n.

A győriek kiválósága 4:36.52 perces idővel a hatodik helyen bejutott az esti döntőbe, míg Késely Ajna 4:42.64 perccel (14.) melegített a 800 méter gyorsra.

Évről évre a világversenyeken új arcokkal találkozom, igazából már csak az edzők azok, akikkel ismerjük egymást. Ez viszont egyáltalán nem baj, ilyenkor kicsit úgy érzem, én is megfiatalodom

- mondta a rutinos Jakabos.

Férfi 400 méter gyorson Holló Balázs 3:42.13 perces idővel a 14. helyen fejezte be szereplését.

Női 50 méter gyorson ismét három magyar volt érdekelt. A 17 esztendős Komoróczy Lora Fanni egyéni legjobbjától (25.49 mp) mindössze öt századdal elmaradva összesítésben a 35. helyen zárt.

Az uszonyos úszásban 17-szeres világbajnok Senánszky Petra, valamint Ugrai Panna ugyanabban a futamban kapott helyet, előbbi végül 24.47 másodperces idővel a 12. helyen bejutott az elődöntőben, míg honfitársa 25.24-gyel a 31. lett.

Senánszky a futamot követően elmondta, hogy felszabadultan érkezett a versenyre, és jól is sikerült az úszása, ugyanakkor a fordulót elrontotta. Hozzáfűzte, kissé "megtréfálta" a medence, ugyanis itt a falnak nincs alja, ami miatt kissé elszámította magát. "Remélem, ezt nem fogom elkövetni este, és akkor kijöhet egy jó idő."
Férfi 50 méter háton Jászó Ádám egyéni csúcsától (24.27 mp) négy századdal maradt el, és a 22. helyen zárt.    

Férfi 100 méter pillangón Márton Richárd azok után ugrott medencébe, hogy néhány napja még az Egyesült Államokban versenyezett, így egy hosszú utazást követően állt fel a rajtkőre.

A magyar úszó végül 52.08 másodperces idővel éppen az utolsó, 18. továbbjutó helyet csípte el az elődöntőre. Márton elárulta, egyelőre még az átállással küszködik: "hét órával hátrébb van".
Ezt követően a 4x50 méteres gyorsváltók küzdelmeit rendezték meg: a nőknél az Ugrai, Komoróczy, Senánszky, Pádár Nikolett összeállítású magyar csapat 1:39.28 perces idővel a hetedik, míg a férfiaknál a Szabó Szebasztián, Nell Olivér, Jászó, Márton kvartett 1:26.43-mal az ötödik idővel került a fináléba.

A nyitónap előfutamainak zárószámában, a női 800 méter gyorson szintén három magyar volt érdekelt: a 2019-ben Glasgow-ban ebben a számban ezüstérmes Késely Ajna 8:21.51 perces idővel összesítésben a harmadik, a 18 esztendős Flück Nóra pedig 8:30.48-cal a negyedik idővel került a szerdai fináléba. A 14 éves Nagy Napsugár 8:41.75-tel a tizedik lett.

Nagyon meglepett, hogy ilyen jó lett az időm, hiszen délelőtt én úsztam egy négyszáz vegyest is, ezzel együtt is ott tudtam most lenni a legjobb nyolcszázasokkal. Ennek tükrében bizakodóan várom a holnapi döntőt

- fogalmazott Késely.

A kedd esti program magyar idő szerint 17 órakor kezdődik, és az M4 Sport élőben közvetíti.
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.