2021. november 20., 19:23

Rövidpályás gyorskorcsolya vk - Kettős Liu-siker 500 méteren

Liu Shaolin Sándor az első, Liu Shaoang - egy századmásodperccel elmaradva - a második helyen végzett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán.

rövidpályás gyorskorcsolya
Fotó: MTI

A szombati fináléban a két magyar mellett két kínai és egy dél-koreai szerepelt.

A 26. születésnapját ünneplő Liu Shaolin - a szám vk-másodikja - egy gyönyörű manőverrel az élre tört a világcsúcstartó Vu Ta-csinget megelőzve, akit aztán a testvére, a szintén olimpiai, világ- és Európa-bajnok Liu Shaoang is maga mögé utasított. Ezt követően a két magyar mögött nagy csata alakult ki, melynek végén mindhárom másik résztvevő kicsúszott, így a hajrában a két fivér egymással harcolt a győzelemért. Ebben jobb benyúlással, egyetlen századdal a szülinapos Liu Shaolin volt a jobb.

A legrövidebb távon komoly esélyesnek számítok, ennek megfelelően igyekeztem uralni a futamokat. A negyeddöntőben kissé megijedtem, amikor egy rontott előzés után a harmadik helyre estem vissza, de sikerült korrigálni. A döntőben próbáltunk holtversenyben célba érni

 - viccelődött azon Liu Shaolin, hogy a fináléban végül egyetlen századdal előzte meg öccsét.

Sport szempontból ez életem legszebb szülinapja.

A fiatalabbik Liu fivér úgy értékelt, hogy a fináléban neki már könnyű dolga volt Vu megelőzésével, mert a szám kínai specialistája megbillent, amikor bátyja elviharzott mellette. Majd mosolyogva megjegyezte, hogy mivel utána nem veszélyeztette senki őket, ezért próbálta meg elorozni az aranyat az ünnepelt bátyjától. Abban mindketten egyetértettek, hogy a célba érkezésük után óriási élmény volt számukra az ünneplő közönséget hallaniuk.

Az olimpiai bajnok váltó ugyan húsz körrel a vége előtt kicsúszott, mert Liu Shaoangot kilökte az élre törő holland csapatból Sjinkie Knegt. Liu Shaoang az MTI-nek elárulta, biztos volt továbbjuttatásban:

Éreztem, érezni lehetett, hogy a holland srác meglökött, és az edzőnk a pálya mellől jelezte, hogy nem kell erőltetnünk a felzárkózást, mert meglehet a továbbjuttatásunk

- mondta.

Szigorítottak a szabályon váltóban, és már a kis lökéseket, akadályozásokat is szigorúan büntetik. Ott benn, a jégen egyből érezni lehetett, hogy a hollandok szabálytalankodtak. Nem is volt bennünk kétely

- tette hozzá Liu Shaolin, aki 500-as sikerével a táv pontversenyében átvette a vezetést.

Az 1500 méter kevésbé sikerült jól a magyaroknak, mert bár Liu Shaolin finalista volt, de végül ötödik lett, míg a kisdöntő megnyerésével a három éve még amerikai színekben olimpiai ezüstérmes Krueger John-Henry kilencedikként zárt. Liu Shaoangot egy szabálytalan feltartás miatt kizárták az elődöntőben.

Az 1500-on nem vagyok a legjobb, de ott is szerettem volna érmet szerezni

- mondta a ferencvárosi Liu Shaolin, míg öccse úgy értékelt, hogy egész nap erősnek érezte magát, de egy buta hiba a leghosszabb távon megakadályozta, hogy ott is érmes legyen.

A nőknél mindkét távon a holland Suzanne Schulting diadalmaskodott. A magyarok közül 500-on Kónya Zsófia szerepelt a legjobban 15. helyével, míg 1500-on Jászapáti Petra 13. lett úgy, hogy a kisdöntőben pályafutása során először szökési kísérlettel próbálkozott, de a végére elkészült az erejével, így vetélytársai utolérték és megelőzték.

A jövő évi, pekingi ötkarikás játékokra 1500 méteren 36 férfi és női versenyző jut ki, 500-on és 1000 méteren 32-32, a váltókban pedig nyolc-nyolc. A négy vk-versenyből a három legjobb eredményt számolják. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.

Peking és Nagoja után a harmadik állomásnak Debrecen ad otthont, majd jövő héten a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat. A hajdúsági városban 39 nemzet 236 versenyzője áll rajthoz.

Eredmények:

férfi 500 méter:

1. Liu Shaolin Sándor 40.955 mp
2. Liu Shaoang 40.965
3. Zsen Ce-vej (kínai) 52.637
....9. Krueger John-Henry

A vk állása:
1. Liu Shaolin 22 621 pont, ...5. Liu Shaoang 12 101, 6. Krueger 11 775

férfi 1500 méter:
1. Zsen Ce-vej (kínai) 2:12.910 perc
2. Pascal Dion (kanadai) 2:13:048
3. Park Dzsang Hjuk (dél-koreai) 2:13.125
...5. Liu Shaolin Sándor 2:13.523
...9. Krueger John-Henry
...20. Liu Shaoang

A vk állása:
1. Szemjon Jelisztratov (orosz) 15 300 pont, ...11. Liu Shaolin 6193, ...15. Krueger 3919, 16. Liu Shaoang 3426, ...99. Jászapáti Péter 1

 

női 500 méter:
1. Suzanne Schulting (holland) 42.566 mp
2. Arianna Fontana (olasz) 42.801
3. Kim Boutin (kanadai) 42.860
...15. Kónya Zsófia
...21. Jászapáti Petra
...36. Somogyi Barbara

A vk állása:
1. Fontana 26 000 pont, ...14. Jászapáti 3595, ...22. Kónya 816, ...41. Somogyi 25

 

női 1500 méter:

1. Suzanne Schulting (holland) 2:23.009 p

2. Li Ju Pin (dél-koreai) 2:23.101

3. Courtney Sarault (kanadai) 2:23.118

...13. Jászapáti Petra

...27. Sziliczei-Német Rebeka

...37. Bácskai Sára Luca

A vk állása: 1. Li 20 097 pont, ...21. Jászapáti 913, ...33. Sziliczei-Német 160, ...56. Bácskai 8, 57. Somodi Maja 8

Megosztás