2020. augusztus 31., 18:33

Remekeltek a dunaszerdahelyi birkózók

Hosszabb szünet után az elmúlt hétvégén újra viadalon vehettek részt a dunaszerdahelyi birkózók is, mégpedig az év legrangosabb versenyén, a felnőtt női és férfi szabadfogású, valamint férfi kötöttfogású birkózó szlovák bajnokságon. A bajnokság Szinnán  került megrendezésre, amelyre Gaál Attila és Vajas József edzők vezetésével 11 dunaszerdahelyi birkózó indult csatába a bajnoki címekért.

Szombaton szabadfogásban avattak bajnokokat, akik közé négy dunaszerdahelyi birkózó is felsorakoztatott.

A férfiak 65 kg-os súlycsoportjában Hakszer Balázs remekelt, aki három győztes mérkőzést követően tudta megvédeni tavalyi bajnoki címét. A nők versenyében Pollák Anna 50 kg-ban, Juhász Mária 62 kg-ban, valamint Bacsfai Réka 65 kg-ban győzedelmeskedtek, és állhattak fel a dobogó legfelsőbb fokára.  A nap mérlege 4 arany, 1 ezüst és 2 bronzérem. A csapatversenyben a férfiaknál Kassa csapata mögött Rimaszombatot megelőzve az előkelő második helyen végeztek a dunaszerdahelyiek. A nők versenyében pedig a Corgoň Nyitrát és a Rimaszombatot megelőzve bajnoki címet szerzett a csapat.

Vasárnap kötöttfogásban folytatódtak a szőnyegen a csaták a bajnoki címekért. A dunaszerdahelyiek közül először Hakszer Balázs lépett szőnyegre, aki a 67 kg-osok között négy győztes mérkőzést követően szerezte meg eddigi pályafutása kilencedik bajnoki címét.

A 77 kg-os súlycsoportban Bürsöly Gergely birkózott kimagasló formában, aki szintén négy győzelmet követően szerezte meg az aranyérmet. A nap meglepetésembere a még csak 19 esztendős Gányovics Balázs lettaki a 87 kg-os súlycsoportban somorjai, majd rimaszombati ellenfeleit legyőzve került a döntőbe, ahol a szintén somorjai ellenfelén hatalmas csatában 9:1 arányú technikai tus győzelmet aratva szerezte meg a bajnoki címet. 

Csapatversenyben a dunaszerdahelyi birkózók Somorját és Rimaszombatot megelőzve megszerezték a bajnoki címet.

szabadfogás dunaszerdahelyi birkózók
A szabadfogás legjobbjai

Férfiak szabadfogás:

61 kg Csörgő Tamás 2. hely

65 kg Hakszer Balázs 1. hely, Gaál András 4. hely, Csörgő László 5. hely

79 kg Bürsöly Gergely 3. hely, ifj Gaál Attila 5. hely

86 kg Farkas Krisztián 3. hely

92 kg Gányovics Balázs 5. hely

Csapatverseny: 1.  Kassa 68 pont, 2.Dunaszerdahely 53 pont, 3. Rimaszombat 51 pont

Nők:

50 kg Pollák Anna 1. hely

62 kg Juhász Mária 1. hely

65 kg Bacsfai Réka 1. hely

Csapatverseny: 1. Dunaszerdahely 30 pont, 2. Nyitra 24 pont, 3. Rimaszombat 20 pont  

Férfiak kötöttfogás:

63 kg Csörgő Tamás 3. hely, Gaál András 4. hely 

67 kg Hakszer Balázs 1. hely, Csörgő László 3. hely

77 kg Bürsöly Gergely 1. hely, Vajas József 4. hely

82 kg ifj. Gaál Attila 6. hely

87 kg Gányovics Balázs 1. hely

Csapatverseny: 1. Dunaszerdahely 60 pont, 2. Somorja 54 pont, 3. Rimaszombat 46 pont   

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.