2023. október 22., 18:48

Rekordlétszámmal startol kedden a budapesti karate-vb

Október 24. és 29. között a Papp László Sportarénában rendezik a 26. Karate Világbajnokságot. A kiemelt hazai rendezésű világverseny több különlegességgel bír. A sportágban Magyarország először rendezhet vb-t, ráadásul az utolsó „nagyot”. Merthogy 2024-től a vb-indulás jogát kvalifikációs sorozaton keresztül kell majd kiharcolni, idén utoljára viszont még minden ország szabadon nevezhet be kategóriánként egy-egy versenyzőt. Ez is közrejátszhatott abban, hogy sportolói részvételi rekord született: 114 ország 1235 versenyzője nevezett. Emellett még korábban nem fordult elő, hogy minden kategóriában legyen magyar sportoló, és soha nem indult ilyen népes csapat karate vb-n. Az összesen 22 fős karate és 18 fős para-karate válogatottól három-négy érem megszerzését várja a szakvezetés.

karate vb
Fotó: Jani Martin

A magyar karate történetének legnagyobb eseménye a budapesti világbajnokság – jelentette ki Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke.

Sok nagy versenynek voltunk már házigazdái, de hazánk még soha nem rendezett a Karate Világszövetség, a WKF égisze alá tartozó világbajnokságot, ami ráadásul több szempontból is rekordokat fog hozni. Ez hatalmas sportdiplomáciai siker a Magyar Karate Szakszövetség számára. Másrészt pedig jól illeszkedik  ahhoz a jubileumi évhez, amely során ünnepeljük a karate hazai fennállásának 50-dik évfordulóját, és ennek méltó zárása lesz a világbajnokság."

A karate világbajnoksággal is szeretnének minél többeket a sportos életmód felé terelni – hangsúlyozta Schmidt Gábor, sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár.

"A Sportért Felelős Államtitkárság a Nemzeti Sportügynökséggel nemrég elindította a Sportoló Nemzet Programot, amelynek célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a rendszeres testmozgást és népszerűsítse az életen át tartó sportolást. Nagy öröm számunkra, hogy a karate világbajnokság révén egy olyan sportág csúcseseményének adhat most otthont Budapest, amely Magyarországon és világszerte is rendkívül népszerű és sokakat mozgat meg a hétköznapokban, miközben művelői egy különleges kultúrát is megismerhetnek. Reméljük, hogy a vb még többeket fog a karate vagy más küzdősport kipróbálására ösztönözni, és ezáltal is nőni fog azok száma, akiknek az élete részévé válik a rendszeres sportolás" – mondta Schmidt Gábor.

Januári megalakulása óta a karate világbajnokság immár a nyolcadik olyan nagyrendezvény és a negyedik kiemelt sportrendezvény, amelyben a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szerepet vállalt, mindezt olyan kimagasló presztízsű mezőnyben, mint az UEFA Európa-liga döntő, a női kézilabda Final Four vagy éppen az atlétikai vb.

Megtiszteltetés egy olyan patinás és történelmi távlatokban mérhető, nemzetközi hagyományokra visszatekintő sportág világeseményének szervezésében részt venni, mint a karate. A rendezvények előkészítéséhez és lebonyolításához mindig ugyanazzal a felfogással állunk hozzá. Egy újabb lehetőség arra, hogy ismételten bebizonyítsuk a nemzetközi sportvilág felé, hogy Magyarország és Budapest kiemelten magas színvonalú otthona és méltó házigazdája minden világ- és sporteseménynek"

– emelte ki Dr. Sas András, az NRÜ vezérigazgatója.

A történelmi eseményen történelmi eredményben bízik a Magyar Karate Szakszövetség. Korábban négyszer sikerült magyar karatésnak vb-ezüstig jutni, de a világbajnoki cím még hiányzik a gyűjteményből. Ezt próbálják meg a hazai közönség buzdításával, várhatóan teltház előtt kivívni a magyarok. A sikerre a legnagyobb eséllyel az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor, és a korábbi vb-ezüstérmes, az elmúlt évi Világjátékokon szintén második Tadissi Martial pályázik, míg György Dániel tavalyi Eb-aranyérmesként készül a megméretésre. Az épekkel együtt sorra kerülő para-karate vb-n pedig a világ- és Európa-bajnoki címvédő Kákosy Olívia favoritnak számít. A szakvezetés összességében három-négy érmet vár a magyar versenyzőktől.

A keddtől vasárnapig tartó karate világbajnokság első két napján küzdelemben és formagyakorlatban is az egyéni selejtezőkre kerül sor, míg csütörtökön és pénteken a csapat selejtezőket rendezik. Szombaton és vasárnap bonyolítják le valamennyi kategória bronzmérkőzéseit, illetve a döntőket. A para-karatésoknál a csütörtöki selejtezők után pénteken következnek a bronzmeccsek, a hétvégén pedig a finálék.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.