2024. február 7., 14:10

Rasovszky negyedik, Betlehem hatodik lett 5 kilométeren

Rasovszky Kristóf a negyedik, Betlehem Dávid pedig a hatodik helyen végzett a nyíltvízi úszók szerdai 5 kilométeres versenyében a dohai világbajnokságon.

Rasovszky Kristóf
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A körülmények előzetesen ezúttal is kedvezők voltak a magyaroknak, ugyanis némiképpen megélénkült a szél, így a hullámok is nagyobbak lettek. A 76 fős mezőnyre három 1660 méteres kör várt.

A rajt után a címvédő és olimpiai bajnok német Florian Wellbrock és az olasz Domenico Acerenza vezette a mezőnyt, de mögöttük Betlehem a harmadik, a 10 kilométeren világbajnok Rasovszky az ötödik helyen tempózott az első kör végén.

Betlehem nem sokkal a táv felénél az élre úszott, de elképesztően szoros volt a mezőny, az első és a hatodik között kevesebb mint két és fél másodperc volt a különbség. A befejező kört a magyarok közül Rasovszky - aki 2019-ben Kvangdzsuban megnyerte ezt a számot - kezdhette meg előnyösebb pozícióból, negyedikként vágott neki az utolsó bő másfél kilométernek, míg Betlehem ekkor hetedik volt.

Az utolsó 1000 méteren óriási csata kezdődött a szám legjobbjai között, megérkezett az olaszok klasszisa, Gregorio Paltrinieri, valamint ott voltak a franciák is. Az utolsó egyenes végén Rasovszky volt közelebb a dobogós helyezéshez, de Acerenza kiszorította őt, így végül öt századmásodperccel lemaradt a bronzról, míg Betlehem hatodik lett.

Rasovszky Kristóf
Fotó:  MTI/Kovács Tamás

Kettős francia siker született, Logan Fontaine nyert Marc-Antonie Olivier és Acerenza előtt. Az első három között mindössze hét századmásodperc döntött.

Az egész verseny nagyon sűrű volt, a franciákkal, az olaszokkal és a németekkel kemény csata alakult ki, de a végén még volt egy kis sebességem is, ez pedig jó jel a holnapi váltó előtt. Ott szerintem meglehet az érem, de persze nem lesz egyszerű

- értékelte az MTI-nek a verseny után Rasovszky. Hozzátette,

a futam közben nagyon jól érezte magát, de nagyon nehéz volt úgy pozíciót találnia, hogy nyugta legyen.

Betlehem Dávid kiemelte, ezúttal örül a helyezésének.

Ez nagyon kemény volt, és egy picit még hideg is volt nekem a víz. Annak örülök, hogy végig ott voltam a küzdelemben és a hajrában még sikerült előznöm is. Most örülök ennek a hatodik helynek

- fogalmazott a fiatal versenyző.

Próbálom kivárni az időmet, hogy ne csak kopogtassak, hanem berúgjam az ajtót a mezőnyben, remélem, ez az Európa-bajnokságon vagy az olimpián megtörténik

- tette hozzá.

Eredmények:

nyíltvízi úszás, férfi 5 km, világbajnok:
Logan Fontaine (Franciaország) 51:29.3 perc
2. Marc-Antonie Olivier (Franciaország) 51:29.6
3. Domenico Acerenza (Olaszország) 51:30.0
4. RASOVSZKY KRISTÓF 51:30.5
5. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 51:31.7
6. BETLEHEM DÁVID 51:34.8

korábban:
női 5 km, világbajnok:
Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 57:33.9 perc
2. Chelsea Gubecka (Ausztrália) 57:35.0
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) 57:36.8
...20. SZIMCSÁK MIRA 59:00.6
...33. OLASZ ANNA 59:15.0
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.