2019. november 4., 13:44

Párizs 2024: Kedvezőtlen döntések a magyar vitorlázóknak

A Nemzetközi Vitorlás Szövetség tanácsa bermudai konferenciáján határozott a 2024-es olimpiára javasolt hajóosztályokról, a döntés a magyar versenyzők számára több szempontból is kedvezőtlen.

gyapjas-testverek-vitorlazas.jpg
Fotó: Vásárhely24

A testület megerősítette tavaly novemberi határozatát, miszerint kikerül a programból a Finndingi, amely 1952 óta szerepelt az ötkarikás műsorban. Ez az egyszemélyes hajóosztály, amelyben Berecz Zsombor a világbajnok és Tokióban éremesélyesként indulhat, főleg a nagyobb súlyú – 85 kilogramm feletti – vitorlázóknak kínál versenyzési lehetőséget. Berecz mellett jó eséllyel pályázhatott volna a párizsi részvételre a korosztályos világbajnoki ötödik Németh Domokos – jelzi a magyar szövetség honlapja.

Magyar szempontból szintén rossz hír, hogy a férfi és női 470-esek helyett Párizsban vegyes legénységgel indulhat ez a kétszemélyes osztály. A tavaly junior vb-bronzérmes Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor alkotta páros számára a 2024-es olimpia lehetett volna az igaz megmérettetés.

Változik a hajóosztály szörfben is, itt a mostani RSX helyébe a repülőszárnyas iFoil kerül.

A javasolt hajóosztályokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak kell jóváhagynia, de ez a korábbi olimpiák tapasztalatai alapján formalitásnak tűnik.

A 2024-es olimpiára javasolt hajóosztályok:
férfi és női szörf: iFoil
férfi és női egyszemélyes dingi: Laser és Laser Radial
férfi és női szkiff: 49-es és 49-es FX
vegyes kite: Formula Kite
vegyes kétszemélyes dingi: 470-es
vegyes kétszemélyes többtestű: Nacra 17
vegyes keelboot offshore - később meghatározandó felszereléssel

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.