2018. augusztus 8., 16:34

Öthetes eltiltást kapott ütésért a Sky kerekese

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) öthetes eltiltással sújtotta Gianni Moscont, akit egy másik versenyző megütéséért kizártak az idei Tour de France-on.

Tour de France - 1. szakasz
Fotó: TASR

A 24 esztendős olasz bringás a Touron tavaly diadalmaskodó Chris Froome és az idén győztes Geraint Thomas segítője a Sky csapatánál. A zsűri a 15. szakaszt, a Millau és Carcassonne közötti 181,5 kilométeres etapot követően zárta ki Moscont, mivel megütötte a Fortuneo-Samsic egyik kerekesét, Elie Gesbertet. Az UCI eltiltása szerdán lép életbe, és szeptember 12-ig tart, így Moscon a szeptember 22-én kezdődő innsbrucki országúti világbajnokságon már elindulhat.

„A pillanat hevében tettem, soha nem állt szándékomban megütni egy másik versenyzőt” - hangsúlyozta Moscon, aki elfogadta az ítéletet. Hozzátette: bár a felvételeken látszik, hogy nem érte el Gesbertet, tőle és csapatától is elnézést kért.

Tavaly Moscont a Sky hat hétre eltiltotta a versenyzéstől, mert rasszista megjegyzést tett egy francia kerékpárosra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.