2023. augusztus 16., 13:02

Oroszok is indulnak a belgrádi evezős világbajnokságon

Orosz evezősök is indulnak a szeptemberi, belgrádi evezős világbajnokságon - jelentette be az orosz sportági szövetség (FGSZR).

Vajon a fehéroroszokkal mi a baj?
Illusztráció
Fotó: Facebook

A szerb fővárosban két férfi és két női versenyzőjük szerepel egyesben, valamennyien - a Nemzetközi Evezős Szövetség (World Rowing) döntésének megfelelően - semleges státuszban állnak rajthoz.

A World Rowing június 7-én határozott úgy, hogy - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlását követve - korlátozott számban, orosz és fehérorosz útlevéllel rendelkező sportolók egyéniben, semlegesként versenyezhetnek a közelgő vb-n. Viszont - ugyancsak a NOB kívánalmainak megfelelően - nem járult hozzá, hogy a két ország képviselői négyesben és nyolcasban is indulhassanak, tekintettel arra, hogy ezek a hajóosztályok csapathajók.

A NOB 2022 februárjában - pár nappal az ukrajnai orosz invázió megindulása után - javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy akadályozzák meg Oroszország és a háborúban őt támogató Fehéroroszország sportolóinak versenyzését. Idén március végén módosított korábbi indítványán, azt tanácsolva, hogy az oroszok és a fehéroroszok csak semleges sportolóként indulhassanak nemzetközi versenyeken, és csak olyanok, akik nyilvánosan nem szólaltak fel az ukrajnai háború mellett, és nem állnak kapcsolatban sem a fegyveres erőkkel, sem nemzetbiztonsági szervekkel. A NOB álláspontja szerint oroszok és fehéroroszok nem képviseltethetik magukat a csapatsportokban.

Az evezős világbajnokságot szeptember 3. és 10. között rendezik Belgrádban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.