Önfegyelem és felelősségvállalás
Bár szerkesztőségünk nem férne el egy liftben, és akár egy focicsapatot is ki tudnánk állítani, tartalék játékosokkal együtt, mivel azonban munkatársaink a Csallóköztől a Bodrogközig élnek és tudósítanak, a közös sportolásnak nem nagyon volt – lehetett – hagyománya szerkesztőségünkben. Eddig!
Elvadult ipartörténeti érdeklődésű Budapest-csodálóként kétségek nélkül merem kijelenteni, Európa – de lehet, hogy a világ – legposztindusztriálisabb félmaratonját Budapesten rendezik. A magyar főváros – bár ennek a lakosok nem mindig örülnek felhőtlenül – legalább két rendezvénnyel, a SPAR Budapest Maraton Fesztivállal, és a Wizz Air Budapest Félmaratonnal stabil helyet szerzett Európa futótérképén, a maratonról maratonra járó „futóbolondok” körében, akik egyébként a meglátogatott országok GDP-jét is rendesen pörgetik, hisz a verseny előtt érkeznek, kereskedelmi szálláshelyet vesznek igénybe, és a verseny után általában még mulatnak is egy jót. Természetesen a két óriás mellett számtalan kisebb és/vagy közösségi rendezvény van, a futóélet pedig kerületenként is aktív. Budapesten igazából csak az nem fut, aki nem akar.
Vannak ma már csak helytörténeti vagy nyelvtörténeti módszerekkel feltárható eredetű településnevek, például Makkoshotyka vagy Nagyveszverés, mások esetében a józan ész eligazítással szolgálhat. Ilyen például Budapest X. kerülete, Kőbánya, amely arról kapta a nevét, hogy ott követ bányásztak.
A miocén kori szarmata mészkő ezen a területen 10-15 méterrel volt a földfelszín alatt, az észszerűség a külszíni fejtést diktálta volna, azonban a földfelszínen szőlőt termesztettek, ezért döntöttek mégis a hagyományos bányászati eljárások mellett. A ma ismert járatrendszer úgy alakult ki, hogy a vágatokban a kitermelendő kőtömböket kisebb bevágásokkal körbevágták, majd hátulról ékekkel feszítették le. Ehhez a művelethez 4-6 méter szélességű és mélységű aknát nyitottak. A köveket ökrös szekérrel szállították az építkezések helyszínére.
Az 1838-as árvíz utáni újjáépítést követően is intenzíven használták az innen származó, könnyen megmunkálható építőanyagot. A kitermelés 1866-ban érte el a csúcsát, ebben az évben tízezer ökrös szekérnyi követ termeltek ki. A századfordulóra azonban a mészkövet kiszorította a kitermelés nélkül, ipari körülmények között, nagy tömegben gyártható tégla, így a mészkőbányászat is fokozatosan megszűnt. Az évszázadok során kialakult járatrendszer viszont megmaradt. Kiterjedése mintegy 180 ezer négyzetméterre tehető, hossza 32 kilométer körüli!
A második világháború alatt a pincerendszer óvóhelyként szolgált, illetve ide telepítették a Weiss Manfréd Repülőgép és Motorgyár Rt. összeszerelő üzemét, amely a Luftwaffe gépei számára gyártott motorokat.
A második világháború után a gyárat a pincerendszerrel egyetemben államosították, ez lett a Kőbányai Sörgyár. A mindenkori gyárigazgató villája is a dolgozó nép tulajdonába került, kertjéből lett a mai Csajkovszkij park, az épületet pedig a Munkásőrség kapta meg. Ma üresen áll.
A BBU Föld Alatti Futásán több távon is rajthoz lehet állni, a leghosszabb táv a félmaraton, melyet az atléták három, hét kilométeres körrel teljesítenek. Ebből 2,3 kilométer a semmihez sem fogható hangulatú, télen-nyáron 10-12 Celsius-fok hőmérsékletű, nyirkos, elhagyott, az idővel büszkén dacoló épületgépészeti elemekben gazdag pincerendszerben vezet. Ezen a versenyen általában rosszabb időeredmények születnek, mint egy hagyományos, felszíni versenyen, hiszen a félhomályos, pocsolyás, kanyargós pincében nem lehet ugyanazt az eredményt produkálni, mint mondjuk valamelyik belvárosi útszakaszon a nagyobb fővárosi maratonokon. A hozzám hasonlók ráadásul meg-megállnak egy-egy elhagyott kapcsolószekrény, ventilátor vagy centiméter vastagságú rozsdával lepett acélgerenda mellett…
Hajtman Gábor hírszerkesztő és Asztalos Zoltán rendszergazda vállalta, hogy a 21-ből 7-7 kilométert lefut. Váltónk a virtuális térben edzett közösen, rendre beszámolva a felkészülés fázisairól, végül február 24-én eljött az igazság pillanata. Váltónk 02:26:34 órás időeredménnyel teljesítette a távot, ami a nem túl acélos, 37. helyre volt elegendő. Talán, ha meg tudom zabolázni ipartörténeti érdeklődésemet, lehetett volna jobb is. Persze, az is opció, hogy gyorsabban kell futni. Talán majd jövőre... Az ideiről számoljon be Hajtman Gábor kollégám.
Bár nem tartozom a „futóbolondok” közé, mégis fontosnak tartok minden olyan sporteseményt, ahol megmérettetheti magát az ember. Ezért is tartottam jónak Kocur László kollégám ötletét, miszerint a Ma7 csapata induljon el egy váltócsapattal a budapesti földalatti félmaratonon. A közösségi rendezvények összehozzák a csapatot, a kollégákat, és a jó társaságot. Számomra nem idegenek a futóversenyek, hiszen kétszer vettem részt az Ultrabalaton futáson, amely csak egy kör a Balaton körül, 211 kilométer, méltányosan elosztva 13 személy között. Ezeknek a futóversenyeknek amellett, hogy összekovácsolják a társaságot, van egy nagyon fontos jelentősége: önfegyelemre tanítja az embert!
Így is lett, a futásom során nem hősködtem, fegyelmezetten és tisztességesen végigvittem az eltervezett feladatot, a stafétát, vagyis a „felelősségvállalást” (Felelősségvállalás, stafétaátadás néven zajlott egy baptista konferencia szeptemberben, melyen én is részt vettem) átadtam Zolinak, hogy záróemberként abszolválja a Ma7 csapat első félmaratonját. Természetesen máshogy éltük ezt meg. Számomra ez nemcsak egy sima futás volt. Az eddig tapasztalt helyzetekből levont és összegyűjtött tanulságokat mozgási energiává alakítottam át, amelyet a hét kilométerem során módszeresen feldolgoztam. Igen, ez most csak hét kilométer volt, futottam már többet is, a jövőben pedig mindenképpen tervben van a maratoni táv teljesítése. De mindent sorjában… Előttem van még egy félmaraton, és majd utána, ha kellően felkészült leszek, akkor a terv az, hogy 42 évesen a 42 kilométert is legyűrjem.
Megjelent a Magyar7 2024/9. számában.
