2021. augusztus 4., 07:20

Olasz Anna negyedik nyíltvízi úszásban

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Olasz Anna negyedikként végzett a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyszámában a tokiói olimpia szerdai napján.

Tokio 2020
Fotó: MTI

A 27 éves magyar úszónak ez a legjobb ötkarikás eredménye, Rióban ugyanebben a számban 14. volt.

A helyi idő szerint 6.30 órakor rajtoló viadalon 28 Celsius fokos levegő és 29 Celsius fokos víz fogadta a 25 fős mezőnyt. Az úszók enyhe szélben, kissé felhős, és nagyon párás időben kezdhették meg a kijelölt pályán hét körből álló, 10 kilométeres versenyt az Odaiba Kikötőparkban.

Az első kilométer után a német Leonie Beck állt az élen, Olasz pedig a 15. helyen tempózott. Ötszáz méterrel később, vagyis az első kör végén már a brazil Ana Marcela Cunha vezetett, miközben Olasz feljött hatodiknak. A szegedi úszó a második kör befejezésekor a hetedik pozícióban haladt 6.1 másodperccel lemaradva az élen álló egyesült államokbeli Ashley Twichelltől. Három kör után ismét Cunha volt az első, Olasz pedig nyolcadikként ért a mérési ponthoz, hátránya 9.9 másodperc volt.

Túljutva az öt kilométeren, vagyis a versenytáv felén, a magyar úszó feljött negyediknek, Cunhához képest 4.9 másodperc volt a lemaradása. Hat kilométerhez közelítve megint Twichell volt az élen, Olasz pedig ötödikként tempózott. A mezőny ekkorra már valamelyest szétszakadt, de az élbolyban még nem alakultak ki nagy különbségek, a címvédő holland Sharon van Rouwendaal például hatodik volt 8.1 másodperces hátránnyal. Kevesebb mint három kilométerrel a célba érkezés előtt, az ötödik kör végén Twichell vezetett, Olasz pedig nyolcadik volt, miközben van Rouwendaal már a harmadik helyen tempózott. Az utolsó kört Beck kezdte az élen, Olasz a nyolcadik pozícióban vágott neki a hátralévő 1400 méternek.

A hajrában elsőként Cunha próbált elnyúlni az ellenfelektől, át is vette a vezetést, de van Rouwendaal és az ausztrál Kareena Lee tartotta vele a tempót. Az utolsó 500 méterre fordulva Beck is felzárkózott az első négyesre, Olasz pedig ötödikként követte őket. A végét Cunha bírta a legjobban, Olasz pedig van Rouwendaal és Lee mögött negyedikként ért célba.

Nagyon meleg volt, ezért a ritmusváltások és az előzések nehezek voltak, eleve tempót úszni sem volt könnyű, illetve a verekedést is jobban megéreztük

- értékelt az MTI-nek nagyon jókedvűen és mosolygósan Olasz Anna.

Az utolsó kör előtt még reménykedtem, hogy kijövünk itatni, de nem jöttünk, közben pedig mutatták, hogy nyolcadik vagyok. Ettől egy kicsit megnyugodtam, mert előzetesen azt a célt tűztem ki, hogy az első nyolc között végezzek.

Olasz azt mondta, a hajrának a helyezése tudatában nem görcsösen vágott neki, valamint látta az előtte úszókon, hogy fáradtak, ezért tudott még négyet is előzni a célig.

Motivált, hogy le tudom őket hagyni, és nem az van, hogy nekem kell előre menekülnöm, mert jönnek mögöttem

- fogalmazott, és hozzátette, szerinte a mostani mezőnyből Cunha "érdemelte meg legjobban" az olimpiai aranyat.

Abból a szempontból nehéz úszás volt ez, hogy végig fájt, de általában minden 10 kilométer után úgy jövünk ki a vízből, hogy ez volt a legnehezebb versenyünk

- nyilatkozta Olasz, és elárulta, az eredetileg elképzelt taktikától egy kicsit eltért, de így is jól sikerült beosztani az erejét, és adott helyzetekben a legjobb döntéseket hozta.

Nyíltvízi úszás, női 10 km, olimpiai bajnok:

 

Ana Marcela Cunha (Brazília) 1:59:30.8 óra

2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 0.9 másodperc hátrány

3. Kareena Lee (Ausztrália) 1.7 mp h.

4. Olasz Anna 4.0 mp h.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.