Nemzetközi segítséggel tekertek
Passau mellett a nemzetközi kerékpáros kapcsolatokkal is jobban megismerkedtek a Danube Bike Tour 2018 résztvevői.
![Danube Bike Tour 2018 - 8.nap Danube Bike Tour 2018 - 8.nap](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/migrated/pictures/sport/sport-egyeb-sportok/db0804.jpg?itok=CbHZ3R5d)
A négy csallóközi kerekesre pénteken is hosszú kilométerek várták, már több mint 780 kilométer mögöttük, s a teljes táv jócskán meghaladhatja a tervezett 1100 kilométert. Zoli és Peti feltekertek Passauban a Veste Oberhaus várba, ahol remek kilátás nyílt a környékre, Kati és Árpi pedig az óvárost fedezték fel.
Ezután pedig Peti egy helyi fiatal defektjét javította meg, majd egy ugyancsak német kerekessel találkoztak, aki már profiként űzi a sportot. Megcsodálták az értékes bringáját, majd segített neki a szállásukig vezető utat. Ezen túl egy idős amerikai hölggyel is találkoztak, aki Párizsba repült a kerékpárjával, hogy onnan aztán egészen a Duna torkolatáig, vagyis a Fekete-tengerig tekerjen le 15 éves biciklijével.
Egyébként is egyre több kerékpárossal találkoznak, akik igyekeznek egymásnak segíteni és a helyi fagylalt is kiváló. A csapat csütörtökön ér majd – a tervek szerint – vissza a Csallóközbe, méghozzá Bősre.
![Danube Bike Tour 2018 - 8.nap Danube Bike Tour 2018 - 8.nap](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/nagykep_large/s3/migrated/pictures/sport/sport-egyeb-sportok/db0804.jpg?itok=mYBBgn4q)