2023. október 19., 19:18

Nem áll jól Milák Kristóf szénája, bele kell húznia, ha utol szeretné érni riválisait

Edzője szerint riválisaihoz képest messziről indul és a „huszonnegyedik órában” van Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.

Milák Kristóf
Archív felvétel
Fotó: Instagram / Milák Kristóf

Virth Balázs - aki a tervek szerint csütörtökön beszéli át az „újraírt jövőbeli terveket” Milákkal -, az M1 aktuális csatornának elmondta, tanítványa gyakorlatilag fél éve nem végzett olyan edzésmunkát, amely az élsporthoz szükséges lenne, de továbbra is minden segítséget megadnának neki a folytatáshoz.

A szakember úgy fogalmazott,

ahhoz, hogy jövőre Párizsban 200 méter pillangón megvédje olimpiai bajnoki címét Miláknak „már tegnap” meg kellett volna kezdenie az edzéseket,

a féléves kihagyás viszont komoly hátrányt jelent, és nagyjából a decemberi cikluszáró időszakra lehetne „jól edzhető” állapotba hozni. Megjegyezte, a „huszonnegyedik órában vannak” és alapfeltétel az edzések maximális teljesítése.

Egy olyan versenyzőről beszélünk, aki mindent megnyert, a legnehezebb feladat neki motivációt találni.

Viszont úgy gondolom, most van az a pillanat, amikor egy olyan dolgot csinál az életében, amiben a legjobb a világon. Valószínűleg a civil életében nehéz lesz majd olyasvalamit találni, amiben még egyszer a világ legjobbja lehet. Ezt az időszakot úgy kellene megélnie, hogy boldoggá tegye ez” - fogalmazott Virth Balázs, aki leszögezte, mindenki, a klubja, edzője, szurkolói, szponzorai a 23 éves fenomén mögött állnak, neki „csak be kellene ugrani a vízbe”.

Virth Balázs üzent is Miláknak, akit arra kért, segítse társát, Márton Richárdot egy olimpiai dobogóhoz úgy, ahogyan tették azt közösen tavaly a római Európa-bajnokságon.

A 2021-es tokiói olimpián 200 m pillangón aranyérmes Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, fizikálisan és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra. Két héttel ezelőtt még úgy volt, a Duna Arénában hétvégén sorra kerülő vk-viadalon tér vissza, aztán később úgy döntött, nem ugrik medencébe.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.