2020. október 4., 21:15

Napsütés és vihar is nehezítette az Ultrabalaton versenyzőinek megmérettetését

A 2020. évi NN Ultrabalaton már 2019-ben megdöntötte az első „leget”, méghozzá egy hat perces eredménnyel. Ennyi kellett ahhoz, hogy telt házas legyen a XIV. NN Ultrabalaton; ami azt jelenti, hogy több, mint 15 ezer ember akar részese lenni Magyarország egyik legkedveltebb tömegsport rendezvényének.

A verseny történetében először az egyéni ultrafutók nagyobb figyelmet kaptak, a szervezők ezzel szerették volna még jobban felhívni a figyelmet az emberfeletti teljesítményükre.

Futásukkor gyakorlatilag csak ők voltak kint a távon, amely esetükben 222 kilométer volt (a csapatok távja 2020-ban 215 kilométeres volt). Ugyancsak először volt rekordhosszú rajtoltatás, hiszen 14 órán keresztül indultak az egyes csapatok a szombati napon

„Amennyiben ez a rendszer tetszést arat, akkor a lebonyolítás a jövőben is maradni fog. Mi maximálisan hiszünk abban, hogy a sportélményt csak közösen – szervezők és sportolók – tudjuk megteremteni és átélni. A visszamondások ellenére 13 ezer feletti létszám jött össze idén, ez jól jelzi, hogy a járványhelyzet ellenére egyre többen sportolnak. Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen eseményekkel felhívjuk a figyelmet a rendszeres sportolás, és az egészséges életmód fontosságára" – nyilatkozta a záróünnepség után Zelcsényi Miklós, az NN Ultrabalaton főszervezője.

Az időjárás több arcát is megmutatta a hétvégén: az októberi napsütés mellett viharos éjszakával is meg kellett küzdeniük a futóknak, akik Balatonfüreden sportszakmai EXPÓ-n készülhettek a nagy futásra, és a célba érkezés után ki is kapcsolódhattak.

Idén nem voltak egyszer használatos műanyag poharak a frissítő pontokon. A verseny előtti tésztapartin pedig újrahasznosítható papír étkészletet használtak az indulók – mindezekkel megvalósult az első 10 ezer feletti létszámú legzöldebb európai futóverseny.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.