Monspart Sarolta a Nemzet Sportolói közt
Monspart Sarolta szerint az olimpián nem szereplő sportágaknak is nagy siker az, hogy tagja lett a Nemzet Sportolói társaságnak. A grémiumban az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből, a tagok ezután javasolták Monspart Saroltát, majd a sporttörvény alapján a kormány döntött, és a korábbi tájékozódási futó megkapta a Nemzet Sportolója címet, és az azzal járó életjáradékot.
„Otthon voltam, amikor Szabó Tünde államtitkár asszony felhívott és közölte a jó hírt. Percekig csak sírni tudtam örömömben.” – emlékezett vissza Monspart Sarolta.
Élsportolóként 1972-ben szerzett világbajnoki aranyérmet tájfutásban, majd még ebben az évben lefutotta maratont 3 órán belül, első nőként Európában… Sportkarrierjének egy kullancscsípés okozta vírusos agyvelőgyulladás vetett véget, s hamarosan tájfutó szövetségi kapitány lett. A 10 éves munka eredményeiért „mesteredző” címet kapott. Később sokat tett azért, hogy népszerűsítse a szabadidősportot és a futást.
„Folyamatosan csörög a telefonom. Jól esik ez a kíváncsiság. Fővárosi és vidéki újságok, tévék hívogatnak, gratulálnak, futó tanácsokat kérnek” – sorolja Monspart Sarolta, aki többek között a cikk íróját is elindította anno a futók rögös, de örömteli útján.
A sportikon egyben kiemeli, hogy most különösen felértékelődik az erős immunrendszer és a rendszeres testmozgás.
A Nemzet Sportolói jelenleg: Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Bíróné Keleti Ágnes, Balczó András, Hammerl László, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Varga János, valamint a most bekerült Monspart Sarolta.