Mit adott Trianon a magyar sportnak?
Száz évvel ezelőtt még más alapokon állt a sportélet nem csak a mi tájainkon, de az egész világon is. Akkor még korántsem beszélhettünk óriási üzletről, sokkal inkább presztízskérdésről, amely a világháború után új értelmet kapott.
A politikai vezetés ugyanis Európa több országában kezdte felismerni a sport fontosságát a nemzeti identitás szempontjából. Más kérdés, hogy ez igazán akkor kezdett érvényesülni, amikor az információközlés eszközei, a rádió és a televízió egyre nagyobb teret hódított, és ezzel nagyobb figyelmet kaptak a sportközvetítések.
Ettől ugyan még tájainkon a huszadik század húszas éveiben messze voltunk, de a nemzeti hadsereget korlátozó trianoni diktátum után a sport jelentette a lehetőséget a férfiak erőnlétének építése szempontjából. Ezt az akkori Magyarországon ki is használták, az 1921-es törvényi szabályozásoknak köszönhetően egyre több sportegyesület alakult. A testnevelési törvény ugyanis arra kötelezte a vállalatokat, hogy sporttelepeket hozzanak létre, emellett előírta a nők és a férfiak kötelező testedzését 12-től 21 éves korig.
Nemzetközi viszonylatban viszont korántsem volt jó helyzetben a magyar sport. A háború után ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon belül jócskán akadtak olyanok, akik a vesztes országok büntetését a sportéletre is szerették volna kiterjeszteni. Ebből fakadt, hogy az 1920-as játékokon a központi hatalmakhoz tartozó országok nem vehettek részt, de más sportágakban sem versenyezhettek. A németek szigorú válasza helyett a magyarok más utat választottak. Később kiderült, hogy jól tették, mert a viszonyok is javulni kezdtek. Más kérdés, hogy az akkor már olyan hangosan, olimpiai karikákkal békét hirdető olimpiai eszme mennyire bizonyult ennek fényében őszintének. A politika miatt büntették a sportolókat (ahogy azóta is többször), és az eszmeiség sokadrangú kérdéssé silányult (akárcsak napjainkban, amikor a marketing igyekszik a NOB körüli botrányok mellett ezt is elnyomni). A járvány kapcsán kialakult helyzetben, amikor egy évvel eltolódott az olimpia, érdekes lesz ismét a politikai gépezet működését megfigyelni.
Visszatérve a ’20-as évek Magyarországához, megállapíthatjuk, hogy a következő játékokig már a nemzetközi kapcsolatok is rendeződtek, így a téli és a nyári játékok is magyar részvétellel zajlottak. A téli sportok történetében ez volt az első olimpia, tehát a kis magyar csapat részvétele rendkívül fontosnak bizonyult a franciaországi Chamonix-ban.
Pierre de Coubertin kérésének eleget téve pedig szülővárosa, Párizs adott otthont a nyári játékoknak. A helyszín miatt az akkori magyar tudósítóban jogosan élt a félelem a francia fogadtatástól. „Féltünk, hogy a francia nép és annak hivatalos körei, különösen a Francia Olimpiai Bizottság részéről nem lesz-e ellenséges a hangulat, legalábbis bizalmatlansággal és kelletlenül fogadnak bennünket. Megérkezésünk után azonnal megállapíthattuk, hogy az aggodalom teljesen alaptalan volt. Ugyanis semmiféle fogadtatásban nem volt részünk.”
A beszámolók szerint ez teljesen általános volt a franciák részéről, és nem a magyaroknak szólt, miközben az olimpiai részvétel hatalmasra duzzadt. A magyarokat szerencsére mindez nem befolyásolta, a több mint háromezer sportoló versenyében 2 aranyat, 4 ezüstöt és 4 bronzérmet szereztek, miközben az akkor még csekély számú női sportolók között először szerzett hatodik helyével pontot egy magyar hölgy, Tary Gizella. Horthy Miklós kormányzó a budai várban fogadta a sportembereket, ahol beszédében kijelentette: „A magyar nemzetnek óriási szüksége van önökre.”
A sport fejlődésében az akkori Magyarországon megfelelő körülményeket teremtettek. Klebelsberg Kunó kultuszminiszternek ugyanis sikerült elérnie, hogy többéves halogatás után a kormány 1924-ben visszaállította a Testnevelési Alapot. A pénzügyi előfeltételek biztosításával egy időben kiadta a testnevelési törvény végrehajtási rendeletét, amely meghatározta a korszak testnevelésének céljait és felépítését. A szakirodalom kiemeli, hogy a politikus három területen hajtott végre lényeges változást: az iskolai testnevelésben és a testnevelőképzésben, az iskolán kívüli testnevelésben (leventeprogram, tömegsport) és a versenysportban (sportklubok, szövetségek, olimpiák).
Ezekre az alapokra később is tudtak építeni. Nem véletlen, hogy a második világháború után a kommunista diktatúra is előszeretettel használta céljaira a sport felkarolását, mint a nemzeti identitás eszközét. Egyértelműnek tűnik tehát, hogy az első világháború utáni „béke” forradalmi módon változtatta meg a magyar sportot, s már akkor világossá vált, milyen fontos szerepe van a tömegbázisnak az élsport eredményessége szempontjából.
Ezt ma sem lehet elégszer hangsúlyozni, amikor sokan kétségbe vonják a sportberuházások fontosságát. Pedig ezek nemcsak a leendő sportsikerek kiindulási alapjai, de nagyban segítik a lakosság sportolási kedvének a növekedését is. Erre pedig a mai elkényelmesedett világban nagy szükség van, hiszen az utóbbi hónapok is megmutatták, az egészségünk mellett a társadalmi rendszereink is milyen törékenyek.
Megjelent a Magyar7 2020/22-23.számában.
