2018. december 19., 09:21

Mihez kezd a NOB a harmadik nemmel?

Azzal, hogy a német parlament igent mondott a harmadik nemre, és egy köztest is elfogadott a női és férfi nem mellé, elég nagy dilemma elé állította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot a versenyzők besorolását illetően.

szenegal-olimpia.jpg
Fotó: Archívum

Eddig ugyanis az olimpiai játékokon és más világversenyeken is a legtöbb sportágnak csak női és férfi kategóriái voltak. Bár lehetne azon vitatkozni, hogy pld. a női súlyemelés vagy a női jégkorong besorolása ezekre a versenyekre mennyire indokolt. Viszont az ökölvívás már nem olimpiai sportág, se férfi, se női. De a férfi szinkronúszás bevezetése sem aratott felhőtlen örömet még a sportág szerelmesei között sem. Kazanyban indultak először a vb-n vegyes párosok. A szám egyelőre keresi a helyét...

Aztán voltak átfedések! Atlétikában egykoron az ukrán Irina Pressről és testvéréről, Tamaráról sohasem bizonyították be, hogy az ellenkező nemhez tartoznak, de az ő történetük így is elég gyanús. Ketten együtt öt olimpiai bajnoki címet szereztek, és egyszerűen Press fivéreknek nevezték őket a legtöbb helyen. A komolyabb nem-ellenőrzési rendszer első áldozata Ewa Klobukowska volt. A lengyel sportoló olimpiát nyert a 4x100-as futóváltó tagjaként Tokióban, majd 1966-ban Budapesten a váltó tagjaként és egyéniben is Európa-bajnok lett 100 méteren. A csehszlovák atlétanők közül „csodálatraméltó” volt, hogy a súlylökő Fibingerová annak idején szinte kidobta a súlygolyót a stadionból a versenyeken, ereje teljében akár a súlylökő ketrecet is képes lett volna a golyó után hajítani. Vagy vele egy időben a 400 és 800 méteres síkfutásban a szintén cseh Kratochvilovának a versenyeken legtöbbször az előző kanyarból nézték a hátát a versenyzőtársai. 1983-ban elért világrekordját máig sem sikerült egy nőnek sem túlszárnyalnia, de férfiak is nyernek komoly versenyeket rosszabb idővel.

A romániai illetékességű Balázs Jolánnak (románul: Iolanda Balas) is zörgött volna  a léc női magasugrásban a szexvizsgálatnál. Életében 14 világrekordot ugrott, és amíg ő a léc felett suhant, a többiek csak alatta limbóztak át, vagy már régen lezuhanyoztak, mivel kiestek azon a magasságon, amelyik Jolán kezdőmagassága volt. A legutóbbi ügy a berlini atlétikai vb kapcsán került elő: a dél-afrikai Caster Semenya ismeretlenként robbant be a női középtávfutás világába, s egy év alatt 16 másodpercet javítva legjobb eredményén, világbajnok lett a 800 méteres síkfutásban. Az ilyen méretű teljesítményjavulás kapcsán egészen másféle sportszerűtlenségre szoktak gyanakodni a lehagyott vetélytársak és a csalódott drukkerek, edzők, sportvezetők. Csakhogy Semenya esetében mindenekelőtt az uralkodó gender-sztereotípiák szerint úgymond fiúsnak számító külleme ébresztett gyanút.

Fordított esetek nem-csalásban ritkábban fordultak elő, esetleg a férfi szinkronúszásra lehetne odafigyelni, ott tűnhetnek kissé túl nőieseknek a férfiak. Férfi ritmikus sportgimnasztikában pedig egyelőre nem rendeznek világversenyeket, de idővel lehetnek majd…(szalag, buzogány, kis labda stb.)

A nemek keveredése ma már szinte kizárt a sportolók között, a szigorú dopping vizsgálatok mellett a legkisebb gyanú esetében vannak a sportoló nemének meghatározására kiterjedő szigorú vizsgálatok is.

No, de a német parlament döntése után mi következhet? Mi lesz a köztes nem képviselőivel az olimpiai játékokon? Nekik diszkriminatív módon nem lesz saját kategóriájuk? Lesz például az atlétikában továbbra is női és férfi súlylökés vagy diszkoszvetés, viszont a köztes nem sportolóinak nem lesz? Igazságos ez így? Vagy a női és férfi labdarúgó világbajnokság mellett lesz-e vajon köztes foci VB?

Bár az igazsághoz tartozik az is, hogy amennyiben a harmadik nem képviselői számára is megnyílnak valamikor a sportvilágversenyek kapui, az számos gondot és többletkiadást jelent majd a szervezők részére, hiszen köztes öltözőket, mosdókat, zuhanyozókat is kell létesíteniük, az elszállásolásról nem is beszélve….

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.