2020. május 24., 09:02

Mi vár ránk a magyarországi Giro helyett?

Ha nincs koronavírus-járvány, akkor ezekben a napokban zajlana a százharmadik Giro d’Italia. Az olasz körverseny Budapestről indult volna, majd az egyéni időfutamot további két szakasz követte volna Magyarországon. Leghamarabb jövőre láthatjuk a világ legjobb országúti kerékpárosait a magyar utakon.

Az idei Giro május 9-én rajtolt volna a budapesti 8,6 kilométeres szakasszal, és Peter Sagant is láthattuk volna, akinek ez lehetett volna a debütálása az olasz körversenyen. Az egyéni időfutam után két sík szakasz következett volna, az első Budapestről Győrbe, a második Székesfehérvárról Nagykanizsára. Utána irány Szicília, ahol a negyedik etappal folytatódott volna a három nagy körversenyek közül a második legrangosabbnak tartott.

Hasonlóan járt a hollandiai Utrecht is, ahonnan a Vuelta startolt volna, illetve Portugália, ahol két etappal számoltak. A spanyol körverseny első három szakaszát rendezték volna Hollandiában, Utrecht pedig az első olyan várossá válhatott volna a világon, amely mindhárom Grand Tournak otthont adott már.

A Giro d’Italiát október 3. és 25. közt rendezik meg az UCI új versenynaptára szerint. A szervezők elsősorban a dél-olaszországi régiókkal tárgyalnak, hogy kialakíthassák az új útvonalat, mert mindenképpen szeretnék megrendezni az idei Girót. A 2020-as Vuelta a España október 20-án indulna, és november 8-án végződne. A Giróval ellentétben a szakaszok számát is csökkentették, 21 helyett 18 etapos lesz a hetvenötödik spanyol körverseny. A rajtot Irunba helyezték át, 1961 óta először indul a Vuelta Baszkföldről. A királyetap azonban külföldön, Franciaországban érne véget, méghozzá a legendás hegyi hágón, a Col du Tourmalet-n. A portugál helyszínek pótlására még nem került sor, de egy biztos, a Giro és a Vuelta időpontjai fedik egymást. És mi lesz a magyar és a holland nyitányokkal?

Ha 2021-ben a megszokott keretek közt kerülne megrendezésre az olasz körverseny, akkor a 2020-ra megkötött szerződés keretében indulna, tehát a magyarországi három etappal. Hollandiában pedig 2022-ben rajtolhatna a Vuelta a megállapodás szerinti három szakasszal.

Az UCI új versenynaptára alapján augusztus 1-jétől folytatódhatna a World Tour 2020-as kiírása. A harminchat versenyből álló éves sorozat, amely lényegében világkupának is tekinthető, január 21-én vette kezdetét az ausztráliai Tour Down Underrel, és az első öt versenyt megtartották. Az egyhetes Párizs-Nizzát még március 14-én befejezték, majd törölték a versenyeket.

A World Tour-sorozat az augusztus 1-jei Strade Bianchéval indulna újra, és jelen állás szerint huszonkilenc versenyből állna a 2020-as szezon. A Grand Tourok legnagyobbika, a Tour de France augusztus 29-én kezdődne Nizzában, és szeptember 20-án érne véget a szokásos befutóval a párizsi Champs-Élysées-n.

Az öt monumentum mindegyike szerepel a versenynaptárban, csupán a sorrend változott meg. A Milánó-Sanremo továbbra is első a sorban, viszont eléggé kérdéses az augusztus 8-i időpont. A Liège–Bastogne–Liège-t október 4-re írták ki, a Flandriai körversenyt, vagyis a Ronde van Vlaanderent október 18-ra, tehát mindkettőt a Giro d’Italia idejére. A Párizs-Roubaix új időpontja október 25., ami az olasz körverseny utolsó napjára esik, egyben a Vueltával is ütközik. Az Il Lombardia október 31-re került, a Vuelta idejére, és a másik olasz klasszikushoz hasonlóan kérdésesnek tűnik a megrendezése.

A versenyek többségét szeptemberre és októberre ütemezték be, a Vuelta záró szakaszával érhet véget a zavaros 2020-as UCI World Tour. Az UCI idei újítása, a ProSeries nevet viselő sorozat a második vonalnak számít, és nyáron folytatódhat. A két világszéria mellett a kontinentális versenyek programja is megváltozott. Az UCI Europe Tour lehet az első, amely újra beindul.

A romániai Sibiu Cycling Tour július 2-5. közt nyithatja a sort, és ebbe a sorozatba tartozik a Tour de Hongrie és az Okolo Slovenska is. A magyar körversenyt május 13-17. között került volna megrendezésre, az új kiírás rajtja pedig egybeesik a Tor de France startjával. Augusztus 29-től szeptember 2-ig tart az idei Tour de Hongrie.

A versenynaptárban további három magyar verseny szerepel. A kétnapos One Belt One Road – Hungary új időpontja augusztus 16-17., míg a Visegrád 4 Kerékpárversenyé augusztus 19. Az országos bajnokságot augusztus 21-23. közt rendezik. Az Okolo Slovenska szeptember 16-19. közti időpontja megmaradt, ezzel viszont szinte biztos, ha megrendezik, Sagan nem vehet részt rajta, hiszen a francia körverseny élvez előnyt. A Visegrad 4 Bicycle Race GP Slovakia szintén szerepel a programban, október 10-i időponttal. A közös cseh és szlovák országos bajnokságot júniusról augusztus 21-23-ra rakták át, Opočno helyett pedig Mladá Boleslav lesz a helyszín.

A világbajnokságot szeptember 20-27. közt rendeznék Aigle-ben és Martigny-ban. A svájci helyszínt és az időpontot azonban megváltoztathatják, áthelyezhetik novemberre, és egy melegebb éghajlatú országba, Ománba, Katarba vagy az Egyesült Arab Emírségekbe.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.