2020. június 29., 11:00

Megérkezett a magyar camino

A Privát Ultrabalaton után újabb nyulat húzott elő az NN Ultrabalaton csapata a kalapból, méghozzá két instant túra formájában; az egyik a McDonald’s BringaMánia Instant Ultrabalaton Bringatúra, a másik az NN Ultrabalaton Instant Camino. Az instant eseményeket a szükségállapot hívta életre, de már most biztos, hogy túlélik azt és újabb hagyományt teremtenek a Balaton körül, 221 kilométeren.

A koronavírus miatti karantén az NN Ultrabalaton csapatát is más munkatempóra kényszerítette, évek óta halogatott feladatokat pipáltak ki és maradt idő a régóta dédelgetett álmokra is. Egy ilyen álom volt a Privát Ultrabalaton - leánykori nevén a PUB -, amely jobb időzítéssel nem is születhetett volna meg. Ennek sikerén fellendülve a csapat további túrákat álmodott meg.

Évek óta telt házzal zajlik az NN Ultrabalaton, futva és két keréken egyaránt. Tudjuk, hogy amúgy is sokan és sokat járnak a Balatonhoz attól a perctől kezdve, amikor már nem fagy oda az ember az üléshez, egészen késő őszig. A McDonald’s BringaMánia Ultrabalaton Instant Bringatúra lényege, hogy a nagy verseny hétvégéjétől független időpontban is legyen egy kis plusz kihívás a Balaton körökben.” – meséli Zelcsényi Miklós, au NNUB versenyigazgatója.

A szervezők a nevezésre háromféle konstrukciót találtak ki, a STANDARD csomagban a teljesítésért az adott év érme jár, a PLUSZ csomagban az érem mellé az adott év 7000 Ft értékű Mizuno eseménypólója, illetve aki csapatban teljesítené (4-13 fő), a TEAM csomagot választva, a postaköltség miatt kedvezményesebb áron tud nevezni, a PLUSZ csomag teljes tartalmával.

A kör hossza 221 kilométer, vonalvezetése megegyezik az “anyaversenyével”; a tókerülés iránya a nálunk szokásos, a Balatonnak minden esetben a bal kéz felé kell esnie. Nincs szintidő és nincs időmérés, csak a kilométerek és a teljesítés öröme. Ami különleges, az a rajt helyszíne, öt pont közül az teljesítő választhatja ki, hogy honnan indul. Az öt szervizpontunkon állandó jelleggel telepítünk le olyan eszközöket, amelyek amúgy is segítséget jelentenek majd a kerékpárosoknak, megtalálható lesz itt pumpa és szerszámkészlet. A pontok mindegyikén található lesz egy külön erre a túrára fejlesztett QR-kódos “check-in” rendszer, amellyel az induló elindul a körre.”

A kétkerekű megmérettetés mellett megszületett az NN Ultrabalaton Instant Camino is, amely a túrázás szerelmeseinek szól. Csakúgy, mint a bringás teljesítésnél, a gyalogtúra is egy QR-kód beolvasásával indul, fontos tehát, hogy a teljesítéshez a részvevőnél legyen egy QR-kód beolvasására alkalmas telefon - ami fel is van töltve.

A teljesítés időpontjában gyakorlatilag szabad kezet kapnak a résztvevők. A bringatúra 2020. június 26. és október 31. között szinte bármikor, bármilyen nap teljesíthető – kivéve a 2020. évi NN Ultrabalaton időpontját, amely október 1. és 4. között van. Az Instant Camino esetében a „záróra” december 31-e, mert túrázni, elvonulni még télen is lehet. Egyetlen kikötés van csupán, hogy tárgyévben – azaz a befizetés évében – történjen meg a teljesítés.” – mondja Zelcsényi.

Bővebben a McDonald’s BringaMánia Instant Ultrabalaton Bringatúráról ITT, az NN Ultrabalaton Instant Camino-ról ITT találhatók információk.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.