Meddig bűnhődnek még az orosz sportolók?
Miközben az orosz–ukrán háború sportra gyakorolt hatása továbbra is pusztító, akadnak pozitív példák is arra, hogy nem veszett el teljesen a józan ész a politikai korrektség oltárán.
A látványsportok mellett is zajlik az élet, így a hétvégén kezdődő birkózó-világbajnokság kapcsán például érdekes fejleményekről olvashatunk. A belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon a nemzetközi szövetség (UWW) honlapján közzétett nevezések alapján a Tank becenéven elhíresült szabadfogású Szadulajev mellett a tokiói olimpia és a 2019-es vb 57 kilós győztese, Zavur Ugujev is szőnyegre lép a szerb fővárosban.
A 2021-ben a kötöttfogású nehézsúlyban olimpiai bronzérmes és a 2018-as budapesti vb-n győztes Szergej Szemenov is részt vehet a viadalon.
A világbajnokok névsorát Abasgadzsi Magomedov zárja.
Az oroszok legutóbb két éve vettek részt ilyen viadalon, a nemzetközi szövetség ezúttal 235 személyt vizsgált át az orosz és fehérorosz válogatottból, ebből 26-nak utasították vissza az akkreditációját, mert bizonyítottan támogatták a jelenleg is zajló háborút, illetve tagsággal rendelkeztek a katonai vagy nemzetbiztonsági szerveknél. A nagy sztárok egy része azonban így is visszatérhetett.
Nyilvánvaló, hogy egy olyan sportágról van szó, ahol az oroszok és a volt szovjet tagállamok jelentik a világ elitjét már évtizedek óta, így a birkózás nem járt jól azzal, hogy világbajnokok sokasága maradt távol a versenyzéstől.
Van még ilyen sportág bőven, de egyes szövetségi vezetők behódolnak a mainstreamnek, kollektív bűnösséggel vádolva meg a sportolókat. Látjuk, hogy ez a hozzáállás tönkreteszi azoknak a sportolóknak a pályafutását, akik gyakran nem is odahaza élnek, s a politikához sincs sok közük. Csupán azért, mert rossz helyre születtek, ám a politikai korrektség jegyében csak bizonyos országokat érintenek a szigorú szabályok, másokat nem.
A tavalyi katari labdarúgó-világbajnokság óta tudjuk, van az a pénz, amiért minden szabályt felrúgnak azok, akik a sportszerűségről és az egyenlőségről beszélnek.
Jó volna, ha ennek fényében legalább a sportba nem kevernének progresszív liberális eszméket, amelyek üressé mossák az agyakat, hanem inkább emberi értékek és léptékek mellett gondolkodnának. Azt már régóta tudjuk, egyenlő feltételek nincsenek, sőt, a technológiai fejlődés még nagyobb különbséget hozott egy szegényebb és egy gazdagabb ország, klub vagy éppen sportoló között, de ha még mindezek mellé a múlt század harmincas vagy éppen ötvenes éveit jellemző fasiszta, illetve kommunista kirekesztés gondolatiságát is belekeverjük, akkor nem várhatunk mást, mint még több gyűlöletet.
A gyűlölet pedig nem pálya, hogy az ismert szlogent idézzem, ehhez viszont a háború szörnyűségeinek nem a sportpályán kellene továbbélniük.
Az orosz és ukrán sportolók kézfogásával haladhatnánk a béke felé, amely ugyan még távolinak tűnik, de mindkét fél érdeke, mondjanak bármit is a politikusok.
Megjelent a Magyar7 hetilap 37. számában.