Másodszor is meg kellett műteni Zanardit
Másodszor műtötték meg a sienai kórházban Alex Zanardi korábbi autóversenyzőt, paralimpiai bajnokot, aki tíz napja verseny közben teherautóval ütközve szenvedett súlyos sérülést.
Az orvosi stáb hétfői tájékoztatása szerint
a sportember két és fél órás idegsebészeti beavatkozáson esett át, és állapota továbbra is kritikus, de stabil.
Zanardi kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt egy parasportolók részére rendezett országos váltóversenyen, és áttért a teherautók sávjába. Az ütközés során leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett. A baleset után helikopterrel kórházba szállították, ahol háromórás műtéten esett át. Azóta lélegeztetőgépen van, és mesterséges kómában tartják. Ferenc pápa szerdán kijelentette, hogy imádkozik érte.