Második mérkőzését simán nyerte Federer
Roger Federer két sima szettben nyert Dominic Thiem ellen a férfi teniszezők szezonzáró ATP-világbajnokságának második fordulójában, Londonban.
A kedd esti egyes mérkőzés első két játéka hosszú és kiegyenlített volt, de aztán felpörögtek az események, Federer 1:1-nél, majd 4:2-nél elvette ellenfele adogatását, és 32 perc alatt szettelőnybe került.
A 36 percig tartó második játszmában rögtön az első gémben brékelt, majd 5:3-nál ismét, ezzel javított helyzetén azután, hogy vasárnap kikapott a japán Nisikori Kejtől.
Federer (svájci, 2.)-Thiem (osztrák, 6.) 6:2, 6:3
Anderson (dél-afrikai, 4.)-Nisikori (japán, 7.) 6:0, 6:1
Az állás: 1. Anderson 2 győzelem/2 mérkőzés, 2. Nisikori 1/1, 3. Federer 1/1, 4. Thiem 0/2
A másik csoportban a világelső szerb Novak Djokovic mellett a német Alexander Zverev, a horvát Marin Cilic és az amerikai John Isner szerepel. A vasárnapig tartó világbajnokságon a csoportok első és második helyezettjei jutnak elődöntőbe. A torna összdíjazása nyolcmillió dollár.