2023. június 1., 15:08

Marozsán Fábián: kihasználtam, hogy Alcaraz nem készülhetett belőlem

A Carlos Alcaraz elleni diadal után már a salakos nyári versenyekre koncentrál Marozsán Fábián, a második számú magyar férfi teniszező.

Marozsán Fábián
Fotó: TASR/AP

A világranglistán 115. játékos két hete azzal ejtette ámulatba a sportvilágot, hogy Rómában 6:3, 7:6-ra legyőzte a friss világelső Carlos Alcarazt, akit az idén előzőleg csak ketten tudtak megverni. Csütörtöki sajtótájékoztatóján elsőként élete meccséről, illetve annak közvetlen előzményeiről beszélt.

A kvaliból küzdöttem fel magam karrierem első ATP-főtáblájára, ahol először vertem meg top 100-as ellenfelet, aztán először búcsúztattam kiemeltet, végül pedig a volt és leendő világelsőt is megvertem.

Megálmodtam előtte, hogy nyerni fogok, és nem volt különösebb taktikám Alcaraz ellen, csak egy jó meccset akartam lerakni a pályára. Nagyon izgultam, de a második szettben sikerült megnyugodnom, akkor már megfordult a fejemben, hogy győzhetek. Az utolsó fontos mozzanat pedig az volt, amikor a rövidítésben 1-4-nél megnyertem egy nagy labdamenetet" - mesélte.

Az MTI kérdésére a 23 éves teniszező elmondta, előzőleg megtanulta a spanyol klassszis néhány ütéskombinációját.

"Ő viszont mivel nem ismert, nem tudott készülni belőlem, ezt ki kellett használnom. A mérkőzésen azt kaptam tőle, amit vártam, de éreztem, hogy fokozatosan elbizonytalanodik" - fűzte hozzá, majd rátért az egy győzelemmel befejezett Roland Garros-selejtezőre:

Párizsban sok meccs volt már bennem, és egy kisebb sérülés is hátráltatott, ezért játszottam bekötött lábbal. Számos kezelést kaptam, de végül teljesítettem a közvetlen célomat, azaz megnyertem az első Grand Slam-mérkőzésemet."

Ami a nyári terveit illeti, Marozsán Fábián közölte, főként kedvenc borítására koncentrál majd:

Elindulok három 125-ös salakos challenger-tornán, utána jön a wimbledoni selejtező, aztán visszamegyek salakra. Ha összejön a nagy célom, a top 100, akkor több ATP-tornán indulok majd."

Mendzsere, Somogyi Zsolt elmondta, a BTC klub szakmai vezetőjének, Balázs Györgynek - Balázs Attila bátyjának - a személyében új vezetőedző irányítja Marozsán felkészülését, aki kis kora óta ismeri tanítványát.

Sávolt Attila, a szövetség szakmai igazgatója szerint Marozsán sikere nagy lökést adhat a magyar tenisznek.

"Ez a diadal olyan négy-öt évet vetíthet elő, amire a profik 1968-as beengedése óta nem volt példa, azaz hogy akár négy játékosunk is lehet a férfi top 100-ban. A mi feladatunk elsősorban a 16-23 év közöttiek felkarolása a Mérföldkő program révén, az MTSZ összességében 150-200 millió forintot költött a mostani éljátékosokra" - tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.