2019. április 27., 12:20

Magyarországról indul a 2020-as Giro

Április 15-én a budapesti Olasz Kulturális Intézetben tartott sajtótájékoztatón jelentették be hivatalosan, hogy jövőre a magyar fővárosból rajtol az országúti kerékpárosok második legrangosabb körversenye, a Giro d’Italia. Összesen három szakaszt rendez majd Magyarország, ami nem csak sporteseményként jelent sokat.

Giro HUN
Fotó: MTI

A 2020-as Giro d’Italia rajtjának helyszíne Budapest lesz, ezzel tizennegyedszer indul Olaszországon kívül a legendás viadal. A három legrangosabb országúti kerékpáros körverseny közé a Tour de France-ot, a Giro d’Italiát és a Vuelta a Españát sorolják. Mindhárom nagyjából három hétig tart és az éves világkupa, vagyis az UCI

World Tour sorozat részét képezi. Az olasz körversenyt májusban, a franciát júliusban, a spanyolt pedig augusztus–szeptemberben rendezik. A Tour az országúti bringások non plus ultrája, a győzelem felér egy wimbledoni tornagyőzelemmel, a kerékpársporton belül többre értékelik az olimpiai és világbajnoki aranynál. A Girón aratott siker ugyancsak túltesz rajtuk. Bár Peter Sagan sorozatban szerzett három világbajnoki címe minimum ér annyit, mint Chris Froome egy-egy győzelme a Touron – a hasonlítgatást ezzel be is fejezhetjük.

A három Grand Tour hosszú történelmi múltra tekint vissza. Részben ez adja a nívójukat, emellett persze a nehézségük, a folytonosságuk, vagyis a hagyomány, a köréjük szövődő legendák, a versenyek hősei, a felemelkedések és a bukások. Az 1903 óta íródó Tour és az 1909 óta datálódó Giro sorozatát csak a két világháború szakította meg, míg az 1935-ös kezdettel bíró Vuelta a spanyol polgárháború és a második világégés után kétszer is megszakadt az érdeklődés hiánya miatt, és csak 1955-től vált rendszeresen megrendezett körversennyé.

A magyarországi rajtot bejelentő sajtótájékoztatón Révész Máriusz államtitkár úgy nyilatkozott, a tapasztalatok azt mutatják, hogy minden elköltött euró két másikat fial a rendező nemzetnek. Az, hogy Magyarországról induljon a két legrangosabb körverseny egyike, a 2000-es évek elejére nyúlik vissza. A Tour akkori versenyigazgatója, Jean-Marie Leblanc tárgyalt Budapest vezetőségével, de az egyeztetések megszakadtak. Révész úgy fogalmazott, hogy részt vett a 2017-es Girón, és határozat született arról, hogy az államilag támogatott, kiemelt sportesemények között szerepelhet egy háromhetes körverseny rajtja. Először a Tourra gondoltak, de belátták, hogy sokkal nehezebb, mint hitték. A Giro viszont az utóbbi években szinte minden második évben külföldről indul, és megegyeztek Mauro Vegni versenyigazgatóval és a Girót szervező RCS Sporttal.

A 2020-as rajt feltehetően május 1-jén vagy 8-án lesz, pénteken. Az első szakasz egy rövid egyéni időfutam lesz Budapesten, ahogy az utóbbi években mindig. Ez azt jelenti, hogy a többórás közvetítés során Budapest szinte valamennyi nevezetességét és szépségét megmutathatja. A második és a harmadik etapra szombaton és vasárnap kerül sor, az útvonal pedig attól függ, hogy a magyarországi szakaszok után hol folytatódik a verseny. Hegyi befutóval tarkított szakaszra aligha számíthatunk, inkább két sprintbefutóra. A negyedik etapra bejelentkezett Horvátország, és ha sikerül megegyezniük a szervezőkkel, akkor dél felé halad majd a mezőny, és akár szárazföldön is átérhet Olaszországba. Ha mégsem születik egyezség, a három magyar szakasz után szünnap következik, és légi úton jut el a karaván Olaszországba. A huszonegy szakaszból álló Giro d’Italia 2020-as programja ősszel válhat véglegessé.

Az olasz körverseny első győztese az olasz Luigi Ganna volt, és egészen 1950-ig kellett várni az első külföldi sikerre. Akkor a svájci Hugo Koblet diadalmaskodott. A Giro szervezése a rózsaszín napilap, a La Gazzetta dello Sport sportújság nevéhez fűződik, épp ezért a verseny összetettjében vezető a mai napig a rózsaszín trikót – maglia rosa – viseli. Az utolsó olasz sikert Vincenzo Nibali aratta 2016-ban és 2013-ban. Tavaly a brit Chris Froome, két éve a holland Tom Dumoulin nyert. A Giro legnagyobbjai közé a három ötszörös győztes, az olasz Alfredo Binda és Fausto Coppi, illetve a belga Eddy Merckx számítanak. Binda a két világháború közötti éra egyik legnagyobb alakja a sportág történetében. Coppi 1940-ben győzött először, majd jött a háború, öt év szünet, utána 1953-ig újabb négy siker. És persze a kerékpársport legnagyobbja, Merckx, aki 1968 és 1974 között nyert ötször. Az eddigi egyetlen magyar induló Bodrogi László volt 2007-ben, aki 2000-ben világbajnoki bronzérmet, 2007-ben pedig ezüstöt szerzett egyéni időfutamban.

Az első külföldi rajtra 1965-ben került sor San Marinóban, egy évvel később pedig Monte-Carlóban. 1973-ban már távolabb merészkedtek, egészen a belga Verviers-ig, egy év múlva pedig a Vatikánba. Majd hosszabb szünet következett, 1996-ig, amikor Athénban volt a rajt, 1998-ban a franciaországi Nizzában, 2002-ben a hollandiai Groningenben, 2006-ban pedig a belga Seraingben. 2010 óta minden második évben külföldön indul a Giro.

A 103. olasz körverseny rajtja lesz az első kelet-európai. Láthatunk-e magyar versenyzőt 2020-ban? A harmincnégy éves Kusztor Péter az amerikai Novo Nordisk csapatában versenyez. Az idei Milánó–Sanremón a 141. helyen ért célba a profi kontinentális alakulat versenyzője. Egyszóval a világ egyik legrangosabb egynapos klasszikusán indulhatott, de a Girón tizennyolc UCI World Tour-csapat mellett három olasz és egy izraeli klub állhat rajthoz. Az idei Giro május 11-én rajtol Bolognából, és június 2-án lesz a befutó Veronában.

A 2020-as Giro nemcsak a magyarok számára lehet vonzó, hanem a környékbeli országokból is odacsábíthatja a kerékpársport rajongóit. Peter Sagan és csapata, a Bora-Hansgrohe is elmerenghet azon, hogy mekkora hír-, sport- és piaci értéke van annak, ha pályafutása során először elindulna az olasz körversenyen. Ennél közelebb aligha jön ilyen rangos verseny, bár a szlovákok szintén érdeklődtek a Giro rajtja iránt, végül lemondtak róla.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.