2021. november 16., 08:18

Magyar sportoló került a Hírességek Csarnokába!

A Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) beválasztotta a Hírességek Csarnokába (Hall of Fame) Járosi Pétert. A Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, aki egyben az IDBF alelnöki tisztségét is betölti, a sárkányhajó sport fejlődése, népszerűsítése érdekében végzett munkájával érdemelte ki az elismerést. Az IDBF idén ünnepli megalapításának 30. évfordulóját.

Járosi Péter

„Jóleső érzés, hogy a magyar sárkányhajó sportot egyre több helyen elismerik. Ugyanakkor a Hall of Fame-be való beválasztásom nemcsak nekem szól, hanem a magyar sárkányhajó sportnak. A szövetségnek, a munkatársaimnak, akikkel régóta együtt dolgozunk. Várható volt, hogy ilyen értelemben értékelik az elmúlt időszakban végzett munkánkat, hiszen a sportág eddigi két legnagyobb világbajnokságát Magyarország szervezte meg. 2013-ban egy nemzetek közötti világbajnokságot, majd 2018-ban minden idők legnagyobb klublegénység világbajnokságát bonyolítottuk le 6200 sportolóval. Bónuszként – mint ahogy azt a könyvemben is megírtam – 2019-ben Thaiföldön a nemzetek közötti vb-n volt szerencsém irányítani a szervező bizottságot, és a hazai szakemberek is segítettek az ottani világbajnokságot előkészíteni” – mondta Járosi Péter, aki a hazai szezonról elmondta, igyekeztek mindent kihozni a járvány szorongatta időszakból.

A legfontosabb dolog az, hogy meg tudtuk rendezni az összes tervezett versenyünket ezidáig. Külön büszkeség számomra, hogy bajnokságokon túl az ifjúság-fejlesztő programunk részeként a Nebuló Kupa Győrben csúcsot döntött. Húsz intézményből közel ezer diákot mozgattunk meg, illetve ugyanott az egyetemistáknak a MEFOB-ot, azaz a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnoki szezonba illeszkedő versenyt is rendeztünk.

Figyelembe véve, hogy a sportágunkat (is) sújtották a világjárvány nehézségei, úgy gondolom, hogy maradandót tudtunk alkotni 2021-ben is” – összegzett a sportvezető. Járosi Péter egyébként a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) általános alelnöki tisztségét is betölti. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.