2022. május 19., 18:36

Magyar kick-boxos is lesz a Világjátékokon!

Sporttörténelmi szerephez jutott Boros Petra, aki kick-boxban képviselheti Magyarországot a július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő Világjátékokon. A Halker-Király Team sportolója a K1 szabályrendszerben a nők 70 kg-os súlycsoportjában lép majd ringbe, és a hazai szövetség vezetése szerint képes lehet az éremszerzésre – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.  

Boros Petra
Fotó: Ezüstszegi Kristóf

A kick-box először öt esztendeje, a lengyelországi Wroclawban szerepelt a nem olimpiai sportágak legnagyobb és legrangosabb multisport eseményén, ám akkor csupán bemutató sportágként, magyar versenyző pedig nem volt az indulók között. A birminghami Világjátékokon viszont már a hivatalos sportágak egyike az amerikai eredetű modern küzdősport, ezért is nagy büszkeség a magyarországi kick-boxosok számára, hogy Boros Petra lehetőséget kapott a részvételre.

A sportág nemzetközi szövetsége, a WAKO levélben értesítette az MKBSZ-t, hogy a női 70 kilogrammban kvótát szerzett ukrán versenyző a hazájában dúló háború következtében nem tud részt venni Világjátékokon, így a korábbi eredményeinek köszönhetően Boros Petrára szállt át az indulás joga.

"Petrával együtt elmondhatatlanul boldogok vagyunk. Mérföldkő a magyar kick-box történetében, hogy az idén első alkalommal magyar versenyző is megmutathatja tudását a Világjátékokon" – örvendezett Galambos Péter, az MKBSZ elnöke. – "A kick-box hét szabályrendszere közül a K1 kerül lebonyolításra Birminghamben, és ebben a szakágban is csupán három-három kiválasztott férfi és női súlycsoport. A 70 kg-ról tudni kell, hogy a nőknél ez lesz az egyik legkeményebb kategória, ennek ellenére bizakodóak vagyunk, hogy Petrának sikerül éremmel hazatérnie majd a Világjátékokról."

A versenyzőt a klubedzője, Bálint Zoltán kíséri majd el a tengerentúlra.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.