2024. március 25., 19:13

Lovaglás helyett Ninja Warrior az öttusában?

A párizsi lesz az utolsó olimpia, mikor még szerepel a díjugratás az öttusa próbatételei között, ezt követően akadályverseny lesz az új szám.

Díjugratás
Fotó: Díjugrató Szakág facebook oldala

Az öttusa 1912 óta az ötkarikás játékok része. A versenyszám összetétele a közelmúltig változatlan volt: vívás, úszás, díjugratás, lövészet és futás. 2022 végén azonban indítványozták a díjugratás eltörlését, amelyet nem sokkal később a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) jóvá is hagyott. A változtatás óriási felháborodást váltott ki világszerte, a dán szövetség például a nemzetközi sportdöntőbírósághoz fordult a döntés érvénytelenítéséért. Mint később kiderült, ezek az erőfeszítések hiábavalóak voltak. Az UIPM jóváhagyta a döntést, így a párizsi olimpián láthatunk utoljára vágtázó lovakat az öttusa számai között. 

Igen ám, de nem csupán a lovaglás, hanem maga az öttusa is veszélybe került, mint olimpiai sportág. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az ökölvívás és a súlyemelés mellett az öttusát is ejtené, hivatalos döntés azonban még nem született. A NOB tájékoztatása szerint bizonyos feltételekkel a 2028-as, Los Angeles-i olimpia programjába is bekerülhet az öttusa. Hogy melyek ezek a feltételek, arról azonban nem adtak közelebbi információt. 

Hogy mivel indokolta az UIPM a lovaglás száműzését? Pontosan azzal, hogy az öttusa helye bizonytalan az ötkarikás programban. Rendben, ezt aláírjuk, hiszen a NOB nyilatkozatai szerint ennek van valóságalapja. De ha valóban bizonytalan az öttusa jövője, miért kell a lovaglást egy másik számmal felváltani?

Az általam megfogalmazott kérdésre végül megtaláltam a választ. Történt ugyanis, hogy a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott tokiói olimpián a három szám után toronymagasan vezető német öttusázó, Annika Schleu egy makacs paripát kapott, amely egyszerűen nem engedelmeskedett a német olimpikonnak, aki búcsút inthetett az aranyéremnek. Az eset nagy visszhangot váltott ki, Schleu edzője dühében megütötte a lovat, amiért vizsgálatot indítottak ellene.

A Nemzetközi Öttusa Szövetség az esetet követően kiadott hivatalos közleményében leszögezte,

a lovak jóléte és a sportolók biztonsága állt a szövetség 2021 novemberében rendezett konferenciájának középpontjában, ami lehetőséget kínál arra, hogy közös erőfeszítést tegyenek a lovaglás megtartása érdekében”.

Aztán mégsem így lett, mert a tervek szerint akadályversennyel akarják felváltani a díjugratást. 

Amikor először értesültem erről, nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.

Ninja Warriort vagy Exatlont akarnak csinálni ebből a nagy tradíciókkal rendelkező olimpiai számból?

Úgy tűnik, a nézettségért mindent feláldoznának, és egy show-műsort csinálnának az olimpiából. Ki tudja, akár még az is előfordulhat, hogy celeb műsorvezetője lenne az öttusának, akár a Ninja Warriornak vagy az Exatlonnak. 

A döntéshozók viszont azzal nem számolnak, hogy az újonnan toborzott érdeklődők mellett mennyi nézőt veszíthetnek. A sportágat követők meghatározó része ugyanis ragaszkodik a tradíciókhoz, és nem akar újítani. A döntés azonban megszületett, amivel lehetséges, hogy az öttusa végítéletét is kimondták. Azt javaslom a sportág kedvelőinek, a párizsi olimpián még élvezzék az öttusa minden egyes pillanatát, nagy valószínűség szerint ugyanis utoljára tehetik ezt meg.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/12. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.