2021. szeptember 5., 15:07

Lőrinczékkel kezdődött a tanév a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA)  hivatalosan is megkezdődött az első, teljes létszámmal induló tanév. Az ünnepélyes megnyitón ott volt Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, és testvére Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes birkózó, valamint Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár is.

KIMBA
Fotó: KIMBA

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke beszédében kiemelte: az akadémia növendékei az egész országnak megmutathatják, hogyan kell alázatosan, fegyelmezetten és tisztelettudóan dolgozni a célokért.

Jó állampolgárokat, boldog és gondolkodó embereket szeretnénk nevelni. Köszönöm a szülőknek a bizalmat: több mint nyolcvanan költöztek be a kollégiumba, s rajtuk kívül további százhúsz sportoló vesz részt az akadémia egyéb programjaiban”

– mondta az MBSZ elnöke.

Lőrincz Tamás hangsúlyozta: megéri, és kell is kőkeményen dolgozni akkor, ha valaki valóban a világ legjobbja szeretne lenni. Ez neki sem sikerült volna másképp. Öccse, Viktor azt idézte fel, rengeteget köszönhetnek az egykori Mr. Tus birkózó-sportiskolának, amelyben együtt nevelkedtek testvérével, s hasonló szakmai filozófia mentén működött, mint most a KIMBA.

Az akadémisták nevében a budapesti kadet-világbajnokságon aranyérmes Elekes Enikő és a harmadik helyen záró Gombos Alex mondta el a fogadalmat. Az edzők nevében a háromszoros vb-harmadik, Európa-bajnok Barka Emese és az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán tette meg ugyanezt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.