2019. április 27., 19:15

Liu Si-ven nyerte a kínai házidöntőt női egyesben

A negyedik helyen kiemelt Liu Si-ven nyerte a női egyes küzdelmeit a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon, miután a szombati döntőben hat szettben legyőzte a másodikként rangsorolt, ugyancsak kínai Csen Menget.

asztalitenisz Liu Si-ven
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A legjobb négy között a címvédő, világelső Ting Ninget búcsúztató, 28 éves Liu három bronzérem mellett immár harmadszor játszhatott vb-finálét ebben a számban úgy, hogy eddig egyszer sem tudott nyerni,

míg a 25 esztendős Csen - a magyar fővárosban rendezett januári World Tour-verseny győztese - a négy közé is most először került egyéniben.

Kettejük külön párharcában egyértelműen a világranglista jelenlegi harmadik helyezettje, Csen a jobb, s ő is kezdte jobban a találkozót, megnyerte a szoros első szettet. Ezután azonban a nemzetközi szövetség rangsorában ötödik Liu - csakúgy, mint pénteken Ting ellen - sebességet váltott, a gyors labdamenetekből rendre ő jött ki jobban, így két, egyformán 7-re megnyert játszmával sikerült fordítania. 

A negyedik felvonásban Csen 7-4-re vezetett, innen 7-6 lett, így időt kért magának - a két kínai hagyományosan edzők nélkül játszotta a meccset -, ez használt is, és ki tudta egyenlíteni a szettarányt. Több sikerélmény azonban már nem jutott neki a találkozón, a folytatásban ugyanis Liu ellenállhatatlanul játszott, neki is „kiosztott” egy 11-0-s játszmát - pénteken Ting sem tudott ellene pontot csinálni az ötödik szakaszban -, s végül hat szettben megnyerte pályafutása első egyéni vb-címét.

A csapatban és párosban aratott győzelmekkel Liu Si-ven most már nyolcszoros világbajnok, Budapestnek pedig kétszeres győztese, miután pénteken Hszü Hszinnel vegyes párosban is a dobogó tetejére állhatott. 

Eredmény - női egyes, döntő:
Liu Si-ven (kínai, 4.) - Csen Meng (kínai, 2.) 4-2 (-9, 7, 7, -7, 0, 9)
A kínai Ting Ning és Vang Man-jü lett a bronzérmes.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.