2018. december 8., 14:01

Liu Shaoang aranyérmes 1000 méteren

Liu Shaoang aranyérmes lett 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók idénybeli harmadik, kazahsztáni világkupa-állomásának szombati napján.

Liu Shaoang gyorskorcsolya
Fotó: Facebook / Liu Shaoang

Az MTK váltóban olimpiai bajnok sportolója ezen a napon verhetetlennek bizonyult Almatiban, ugyanis mind a negyed-, mind az elődöntőből futamgyőztesként lépett tovább. A legjobbakat felvonultató ötfős futamban azonnal élre állt, pozícióját csak néhány körre engedte át a belga Stijn Desmet-nek, akit viszont gyors ritmusváltással Sjinkie Knegttel hamar visszaelőzött. Az utolsó két körben holland ellenfele mindent megtett, de a 20 éves magyar versenyző esélyt sem adott az előzésre a szám jelenlegi Európa-bajnokának és vb-bronzérmesének.

Az 1000 méteren a szezon első állomásán is győztes Liu Shaoang tavaly megnyerte a táv összetett világkupáját, sikerével pedig a harmadik pozícióból most is élre ugrott a pontversenyben. Ugyanezen a távon Varnyú Alex, aki a negyeddöntőben búcsúzott, végül 13. lett.

A sikeres elődöntő után Liu Shaoangon kívül még bátyja, a szintén ötkarikás aranyérmes Liu Shaolin Sándor volt érdekelt a fináléban, ahol 1500 méteren nagy harcot vívott három dél-koreai riválissal, egy ízben például egy körön belül körbekorcsolyázva őket állt az élre. Csakhogy az egyik visszaelőzésnél megbillent, lendületet vesztett, emiatt jelentősen visszacsúszott, így az utolsó körökre „elengedte” a futamot, s végül az utolsó, hetedik helyen ért célba. Az elődöntőben Liu Shaolin mögött harmadik Burján Csaba a kisdöntőben szerepelt, ahol pontosan ugyanúgy járt, mint honfitársa, így az ugyancsak olimpiai bajnok versenyző összességében a 14. helyen zárt.

A nők 1500 méteres versenyében Jászapáti Petra épphogy lemaradt a fináléról, a kisdöntőt viszont nagy magabiztossággal nyerte meg: néhány körrel a vége előtt három ellenfelét is körbekorcsolyázta, éllovas pozícióját pedig már nem engedte át a hajrában, azaz nyolcadikként zárt.

Az előző vk-fordulóban győztes magyar vegyesváltó az elődöntőben nem a legerősebb összeállításában lépett jégre, ugyanis Jászapáti és Bácskai Sára Luca mellett nem a Liu fivérek szerepeltek, hanem Burján és Varnyú. A négyes a kanadaiak mögött nagy csatát vívott a kazahokkal a második továbbjutó helyért, oda-vissza előzték egymást, s végül mindkét stafétát kizárták, azaz a kisdöntőben sem indulhat egyik kvartett sem.

Az olimpiai bajnok, világcsúcstartó és a jelenlegi vk-sorozatban mostanáig veretlen férfiváltó sem tudott a legjobb négy közé kerülni. A Liu testvérek és Burján mellett ezúttal Krueger Cole volt a csapat negyedik tagja. A magyarok sokáig a megszokott magabiztossággal versenyeztek, tíz körrel a vége előtt még vezettek, csakhogy a hajrához közeledve több rosszul sikerült váltással egészen az utolsó, negyedik helyig csúsztak vissza, a végén pedig csupán a japánokat sikerült visszaelőzni, a kanadaiakat és a hollandokat nem, így meglepetésre vasárnap a kisdöntőben kell jégre lépniük.

Vasárnap az 500 mellett újabb 1500 méteres versenyt rendeznek, továbbá a staféták fináléi szerepelnek a programban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.