2020. február 10., 20:39

Lévai és Lőrincz is döntős

A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Zoltán és a 2017-es Európa-bajnok, a 87 kilós Lőrincz Viktor is remekelt az elődöntőben, és bejutott a keddi fináléba a római birkózó Európa-bajnokságon.

Birkózó EB - Lőrincz-Lévai
Lőrincz Viktor és Lévai Zoltán
Fotó: MTI

A tavalyi világbajnokságon magyar uralom volt a 77 kilóban, és a hétfői verseny alapján erre az idei Európa-bajnokságon is van esély, csak ezúttal nem a vb-címével olimpiai indulóvá előlépett Lőrincz Tamás, hanem az utánpótlás korosztályokban sikert sikerre halmozó Lévai Zoltán révén.

A 24 éves dorogi birkózó délelőtt a svédek vb-másodikját, Alex Bjurberg Kessidist, majd a szlovák színekben versenyző Denis Horváth-ot és az orosz Iszlam Opijevet is simán legyőzte, este pedig az elődöntőben sem tűrt ellentmondást. Ellenfele az ukrán Volodimir Jakovliev volt, aki egy percig volt képes ellenállni neki. A második perc elején ugyanis Lévai gyönyörűen fogott össze és egy villámgyors csípődobással meglepte az ukránt, amivel komoly, 4-0-ás előnyhöz jutott.

Ezek után kevés izgalmat tartogatott a meccs, Lévai teljesítményéről mindent elmond, hogy a második menetben is riválisát kellett passzivitásért inteni (5-0), majd egy perccel a vége előtt az ukrán megadón kihátrált a szőnyegről, amiért kétpontos intés volt a büntetése (7-0), egyetlen sikere pedig az volt a meccsen, hogy megúszta technikai tus nélkül.

Amíg Lévai esetében a döntőbe jutás - ha nem is teljesen váratlan, de - semmiképpen sem volt elvárás, addig a vb-ezüstérmes és tokiói induló Lőrincz Viktortól mindenki, így a szakvezetés is kiemelkedő eredményt remélt. A BHSE klasszisa nem is okozott csalódást. Délelőtt nagyon könnyedén nyerte mindkét meccsét, az olasz Mirco Minguzzit 7-2-re, a litván Eividas Stankeviciust pedig kevesebb mint két perc alatt verte technikai tussal.

Az azeri Islam Abbasov előzetesen nehezebb riválisnak tűnt, két éve ugyanis U23-as Eb-győztes volt, míg tavaly a felnőtt Eb-n és az Európa Játékokon is ezüstérmet nyert, ugyanakkor ezzel együtt is a magyar számított esélyesnek, és a szőnyegen bizonyította, hogy jobb riválisánál.

Az első másfél perc reménytelen álló harca után Abbasovot intették (1-0), lentről pedig a magyar megpörgette (3-0), majd még a szünet előtt egy zónaközeli szituációnál gyönyörűen mozgott el a rátámadó Abbasov elől, így kiléptette (4-0).

A második szakaszban Lőrincz a biztos védekezés megtartására koncentrált, majd miután megintették (4-1) egy gyönyörű visszafogással lezárta (6-1) a meccset, amelynek utolsó másodperceit Abbasov a szőnyeg közepén lihegve, a térdére támaszkodva töltötte.

A keddi finálés programban így két magyar is aranyéremért lép majd szőnyegre 18 órától: Lévai az azeri Sanan Suleymanovval, Lőrincz pedig az ukrán Szemen Novikovval csap össze. Délelőtt Torba Erik (63 kg) a vigaszágon küzdhet majd a bronzmérkőzésért, míg Kecskeméti Krisztián (60 kg), Váncza István (67 kg), Fritsch Róbert (72 kg), Szabó László (82 kg) és Szőke Alex (97 kg) megkezdi szereplését a viadalon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.