2024. augusztus 5., 17:50

Lemondásra szólította fel a Magyar Úszó Szövetség vezetőségét Hosszú Katinka

Hosszú Milák Kristóf kapcsán úgy fogalmazott, hogy nem volt még olyan MÚSZ-vezetés, amely ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését.

Hosszú Katinka
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Hosszú Katinka lemondásra szólította fel a Magyar Úszó Szövetség vezetőségét.

Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne”

– írta közösségi oldalán a háromszoros olimpiai bajnok úszó.

Hosszú Milák Kristóf kapcsán megemlítette, hogy nem volt még olyan MÚSZ-vezetés, amely ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését.

Vissza kell vonulniuk a hadszíntérről. De ezúttal nem csak egy előrehozott választással, amit megfélemlítést és zsarolást alkalmazva újra választással semmivé tesznek, hanem véglegesen”

– tette hozzá Hosszú Katinka, aki azt is leírta, hogy Bob Bowman a MUSZ-tól kapott információkból már az olimpia előtt hónapokkal tudta, hogy tanítványát a 200 méter pillangó utolsó 50 méterére kell készítse mint fizikálisan, de leginkább mentálisan. 

Párizsban Bowman-nak csak annyit kellett Marchandnak mondania: "te edzettél a világon a legkeményebben, az utolsó 50-en utol fogod érni Milákot, aki alig edzett idén, Te érdemled meg az aranyat”

– fogalmazott Hosszú Katinka. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.