2020. április 25., 16:30

Lehet, hogy csak a legjobbak indulhatnak a London Marathonon

Hugh Brasher versenyigazgató szerint az is elképzelhető, hogy csak a legjobb futók indulhatnak majd el az idei London Marathonon.

Eliud Kipchoge
Fotó: TASR/AP

Brasher úgy fogalmazott,

ez az egyik lehetséges forgatókönyv a tíz közül, amelyek "állandóan változnak". A viadalt vasárnap rendezték volna, de a koronavírus-járvány miatt október 4-re halasztották.

Tavaly közel 43 ezer futó vett részt rajta, idén pedig a világcsúcstartó kenyai Eliud Kipchoge és az etióp Kenenisa Bekele párharcával harangozták be a szervezők.

"Reméljük, hogy októberben is eljönnek, de jelenleg nem tudjuk, mi fog történni" - idézte a BBC Brashert.

A versenyt teljességében kell néznünk, a 750 ezer várható nézővel, az orvosi ellátással, a jótékonysági eseményekkel. Körülbelül tízféle forgatókönyvünk van, és mindegyik egyfolytában változik."

A Tokió Marathont márciusban szinte üres utcákon rendezték csak a top futók részvételével. A London Marathont ugyancsak a világ hat nagy, 42,195 kilométeres versenye között tartják számon (a tokiói mellett a továbbiak: Boston, Berlin, Chicago és New York).

Brasher azt mondta, kapcsolatban vannak a többi "major" viadal versenyigazgatójával, és néhány "radikális ötlet" is felmerült, de ezekről nem árult el részleteket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.