2019. június 27., 14:37

Kozák és Birkás ezüstérmes 200 méteren

A kajakos Kozák Danuta és Birkás Balázs révén két ezüstérmet szereztek a magyar versenyzők a csütörtök délutáni 200 méteres döntőkben a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében.

birkas-balazs-kajakos.jpg
Fotó: MTI

Közvetlenül a délutáni program rajtja előtt óriási eső zúdult a Zaszlavl regatta központra, mindenki fedezékbe menekült, de aztán mire elrajtoltak a futamok, megszűnt a csapadék, még a nap is kisütött, az erős szél viszont maradt.

Akárcsak délelőtt, 500 méteren, a magyarok közül először Kozák Danutát szólították a rajthoz a kajak egyesek döntőjében. Ezúttal nem rajtolt rosszul, féltávnál azonban a mezőnyben haladt, nem tűnt úgy, hogy odaér a dobogós helyekre. Miközben az élen a dán Emma Jörgensen biztosan vezetve lapátolt, mögötte nagy harc alakult ki, Kozák pedig az utolsó erőtartalékait mozgósítva végül bejött a második helyre. A lengyel Marta Walczykiewicz lett a harmadik.

Az UTE ötszörös olimpiai bajnoka négy számban indult Minszkben, és egy arannyal, valamint három ezüsttel zárt.

"Emmára és Martara számítottam, hogy ők jók lesznek, így is lett. Most a rajtom jól sikerült, jól is mentem, de Emma gyorsabb volt. - mondta Kozák, aki a múlt hét óta, az otthoni válogatót is beleszámítva 13 futamot teljesített.

"Itt egyedül a páros döntőben nem éreztem jól magam, a többi rendben volt, kezdődhet a vb-alapozás" - tette hozzá.

A férfiak hasonló számában a hideg és a szél ellen sapkával védekező Birkás Balázs is nagyot küzdött a 9-es, "surranó" pályán, volt olyan pontja a távnak, amikor vezetett is, majd végül ő is másodikként ért a célba.

Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült ez a pálya, főleg a délelőtti négyes döntő után. - kezdte az értékelést Birkás. - A társaim nevében is szerettem volna bizonyítani, hogy jók vagyunk és a vb-n még jobbak leszünk. Nagyon megerősödött ez a kétszázas mezőny."

Miközben újra szakadni kezdett az eső, a szegediek fiatal kenusa, a 19. születésnapját pénteken ünneplő Nagy Bianka hetedik lett a C-1 fináléjában, a Lucz Anna, Kiss Blanka kajakos duó pedig kilencedikként zárt.

A regatta a később sorra kerülő két 5000 méteres kajakdöntővel zárul.

A magyar kajak-kenu csapat jelenleg hét éremmel, három arannyal és négy ezüsttel áll, míg az egész Európa Játékok-küldöttségnek tíz dobogós helyezése, közte három elsősége van.

Eredmények:

200 m:
férfi K-1:
1. Maxime Beaumont (francia) 38.976 mp
2. Birkás Balázs 39.149
3. Dmitrij Tracjaku (fehérorosz) 39.351
női K-1:
1. Emma Jörgensen (dán) 41.625
2. Kozák Danuta 42.160
3. Marta Walczykiewicz (lengyel) 42.408
női K-2:
1. Maria Povh, Ludmilla Kuklinovska (ukrán) 44.781
2. Franziska John, Tina Dietze (német) 44.961
3. Volha Hudzenka, Marina Litvincsuk (fehérorosz) 45.073
...9. Lucz Anna, Kiss Blanka 47.351
női C-1:
1. Aljona Nazdrova (fehérorosz) 50.351
2. Lisa Jahn (német) 51.656
3. Dorota Borowska (lengyel) 51.731
...7. Nagy Bianka 53.151

korábban:
500 m:
férfi K-4:
1. Oroszország 1:32.376
2. Németország 1:32.541
3. Szlovákia 1:33.721
...7. Magyarország (Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István)1:36.341
női K-1:
1. Volha Hudzenka (fehérorosz) 2:03.929 p
2. Kozák Danuta 2:04.176
3. Emma Jörgensen (dán) 2:04.989
női K-4:
1. Magyarország (Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika) 1:41.526
2. Fehéroroszország 1:41.654
3. Lengyelország 1:42.851
női C-2:
1. Balla Birág, Devecseriné Takács Kincső 2:11.129
2. Nadzseja Makarcsanka, Volha Klimava (fehérorosz) 2:12.924
3. Kszenyija Kuracs, Oleszja Romasenko (orosz) 2:14.194

később:
16.00: női K-1 5000 m (Bodonyi Dóra), döntő
16.30: férfi K-1 5000 m (Kopasz Bálint), döntő

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.