2019. október 6., 10:01

Kovács Zsófia olimpiai kvótát szerzett

Olimpiai kvótát szerzett Kovács Zsófia, miután a harmincadik helyen végzett egyéni összetettben a Stuttgartban zajló torna-világbajnokság selejtezőjében.

Kovács Zsófia
Fotó: matsz.hu

A kvalifikáció sportági szabályai szerint nem vették figyelembe annak a 12 válogatottnak a tagjait, akik a csapatversenyben kvótát szereztek tavaly a dohai vagy idén a stuttgarti vb-n. Így kellett a legjobb húsz közé bekerülni, ami Kovácsnak sikerült, hiszen ebben az összevetésben hatodikként zárt.

Mivel az összetettben a magyarok között másodikként záró Schermann Bianka pontszáma magasabb, mint a húsz kvótaszerző utáni első számú tartalék pontszáma, a szabályok szerint a hazai szövetség dönthet arról, melyik magyar sportoló indul majd Tokióban.

További kvótaszerzésre jövő tavasszal a világkupa-sorozatban, illetve a kontinensbajnokságokon lesz lehetőség.

"Nagyon boldog vagyok, hogy megvan az olimpiai kvóta, és Schermann Biankának sikerült átlépnie a ponthatárt. Az olimpián csak egy magyar női tornász szerepelhet, így most mindkét versenyző nekiállhat, és készülhet, dolgozhat" - nyilatkozta Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya.

Hozzátette, aki a legtöbbet tud fejlődni, az jut ki az olimpiára, várhatóan a jövő évi Európa-bajnokság dönt majd arról, ki lehet ott Tokióban.

A magyarok szombaton kora este felemáskorláton kezdték a selejtezőt, ahol Kovács Zsófia teljesített a legjobban, Böczögő Dorina viszont elrontotta a leérkezést, ami meglátszott a pontszámán is.
A gerendáról Kovács Zsófia és Makra Noémi is leesett, de az ugyancsak hibázó Schermann Bianka és Böczögő Dorina eredménye sem érte el a 12 pontot, vagyis a csapat ezen a szeren nyújtotta a leggyengébb teljesítményt.

Talajon Kovácstól három tizedet levontak, Schermann és Böczögő látványos gyakorlatát viszont a közönség vastapssal, a zsűri pedig értékes pontokkal díjazta.

Az ugrás Kovácsnak, valamint Péter Sárának - aki csak ezen a szeren szerepelt - kimondottan jól sikerült, de Schermann és Böczögő sem rontott.

Egyéni összetettben Kovács zárt a legjobb helyen (30.), de ez sem bizonyult elegendőnek számára a döntőbe jutáshoz - második számú tartalék -, és a nők mezőnyében a szerenkénti döntőkben sem lesznek magyarok.

"Ami a pontszámot illeti, a csapat tudott valamit fejlődni a tavalyi, dohai világbajnoksághoz képest, de a gerendán elkövetett rontások miatt Kovács Zsófia két, a többiek pedig egy-egy pontot elveszítettek" - mondta az MTI-nek Draskóczy Imre.

A szövetségi kapitány kifejtette, a gerenda "pszichés szer", amelyhez nagyon kell a lelki nyugalom, a magyarokon ezúttal azonban nagy volt a nyomás az olimpiai kvalifikáció miatt, ezért túlizgulták a gyakorlatokat.

"Itt eldőlt a verseny hangulata is számunkra, pedig felemáskorláton nagyon jól kezdtünk, szép pontokat kaptunk. Annak külön örülök, hogy Péter Sára megpróbálta ezt a két ugrást, a kézen átfordulás szuplé másfélcsavart most csinálta először. Lenyúlt belőle, de büszke vagyok rá" - magyarázta a kapitány.

Draskóczy kiemelte Schermann Bianka teljesítményét is, és hangsúlyozta: talajon, felemáskorláton és ugrásban is látott előrelépést a csapat tagjaitól.

Altorjai Sándor csapatvezető leszögezte, az olimpiai kvótaszerző 12. hely akkor sem jött volna össze a csapatnak, ha a tornászok nem rontanak a gerendán.

A két évvel ezelőtt egyéni összetettben Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia úgy fogalmazott: sajnálja, hogy gerendán volt egy nagyobb és egy kisebb hibája, mert ennél sokkal jobb gyakorlatra is képes.

"Sajnos a felkészülés alatt sem volt a legtökéletesebb, bár az utolsó napokban némileg javult. Az utazás előtt volt egy betegségem, így nehezebb dolgom volt" - nyilatkozta.

A talaj kapcsán úgy vélekedett, kár a kilépésért, de ez egy új sor a gyakorlatában, amit szeretne kijavítani.

"Nagyon örültem, hogy sikeresen meg tudtam csinálni a közepesen erős korlátgyakorlatomat, illetve annak is örülök, hogy a sok sérülés után sikerült visszahoznom ezt az ugrásomat" - mondta a Dunaferr SE sportolója.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.