2021. január 10., 18:44

Koronavírusos esetek a sílövők világkupa-sorozatában

A németországi Oberhofban folytatódott a hétvégén a sílövők világkupa-sorozata. A szombati üldözéses versenyek után végzett esti tesztek nyolc újabb koronavírusos esetre derítettek fényt.

Bö nélkül a norvégok nem tudtak nyerni
Fotó: TASR/AP

A vírus leginkább a bolgár csapatot érintette, amely karanténba került és a vasárnapi versenyeken így már nem vehettek részt. A nemzetközi sajtóinformációk szerint a japánoknál és a cseheknél is egy fertőzöttet találtak.

A németországi viadalon egyébként összesen 1400 tesztet végeztek el, amelyből összesen 15 hozott pozitív eredményt, így a versenyzők mellett a csapatok tagjai, de a rendezők önkéntesei közt is leltek koronavírusos személyt. 

A nemzetközi szövetség a fertőzés miatt az első hat világkupa-viadalt három helyszínen tartja meg, gyakori teszteléssel, így is elősegítve, hogy a sportág legértékesebb sorozata nagyobb bonyodalmak nélkül tudjon folytatódni a téli szezonban.  Az idény elején a szlovák csapat is karanténba került, s igaz, azóta folytatni tudnák a versenyzést, de a korábban kiváló eredményeket is szállító női versenyzők is egyelőre elmaradnak korábbi formájuktól. 

A vasárnapi programon a vegyesváltó szerepelt, amely remek versenyt hozott, kiváló finissel az oroszok nyertek a norvégok és a franciák előtt. A szlovák váltó a 20.helyen végzett, miután egy kört kapott a vezető csapattól és így a futamot nem fejezte be.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.