2021. szeptember 3., 12:51

Kiütése után belehalt sérüléseibe egy tinédzser mexikói bokszolónő

Öt nappal azután, hogy kiütéses vereséget szenvedett, mindössze 18 évesen elhunyt Jeanette Zacarias Zapata mexikói ökölvívó.

Tragikus utójáték
Jeanette Zacarias Zapata végzetes mérkőzése
Fotó: Twitter

A közép-amerikai tehetség szombaton Montrealban lépett ringbe Marie-Pier Houle ellen, aki a negyedik menet hajrájában beszorította őt a sarokba és számos ütéssel tisztán eltalálta, az utolsó horgot követően a szakasz végét jelző gongszó után Zapata már láthatóan alig állt a lábán, és nem is bírt elmenni a sarkáig. Edzője, aki egyben a párja is, Jovanni Martinez azonnal a segítségére sietett és lefektette a földre, majd a helyi orvosok ellátták, ezek után kórházba szállították.

A montreali gála főszervezője vasárnap közölte, hogy a bokszolót mesterséges kómában tartják, hogy a teste és az agya pihenni tudjon, de a következő 2-5 nap kritikus lesz számára. Zapatát végül nem tudták megmenteni, szervezete öt nap után feladta a küzdelmet.

Jeanette Zacarias Zapata májusban már elszenvedett egy kiütéses vereséget, emiatt sokan teszik fel a kérdést, hogy lelkileg és fizikailag is sikerült-e túltennie magát a kudarcon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.